Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
Győr megye gazdasági-társadalmi helyzetének néhány kérdése a XVII-XVIII. század fordulóján
Gecsényi Lajos a mezőörsiek és périek csak a környező tápi, sági, nyalkái, pázmándi hegyeken fordultak elő. Sajátos jelensége a megyén belüli extraneus birtoklásnak, hogy nemegyszer szőlős falu jobbágya bukkan fel extraneusként a szomszédos település határában, miként a nyúliak és felpéciek Écsen, Pázmándon, a pázmándiak Écsen, Ságon és Szentmártonban. A nem megyebeli szőlősgazdák főként Komárom és Veszprém megyéből: Bana, Teszér, Tárkány, Ete, Kisbér, valamint Tamási, Varsány, Lázi, Lovászpatona, Vaszar vonaláról származtak. Jelentőségük és részesedésük a bortermelésben nem volt számottevő. Az 1710-es évtized végén a megye területének döntő részén már a szántóföldi és szőlőkultúra volt a meghatározó. Mellettük a sokoróaljai és pusztai síkságon az állattartás, a Sziget- és Csilizköz egyes részein a halászat, mint kiegészítő gazdálkodási ág játszott szerepet. A rideg állattartás a pusztabérletek számának és nem utolsósorban magának a legeltetésre alkalmas területnek a csökkenése következtében fokozatosan visszaszorult. A néhány évtizeddel előbb még tekintélyes juhnyájak, ökör- és tehéncsordák száma erősen csökkent. Helyüket részben szántóföldek, részben a földesurak majorságai foglalták el. A megmaradt zöldterületek a jobbágylakosság növekvő igavonó állományát sem tudták eltartani, ezért a jobbágyok az elhagyott telkek rétjeinek megszerzésére, az elvizesedett szántóföldek kaszálóként való kihasználására törekedtek. Természetesen igyekeztek — ha erre lehetőség nyílt — a szomszédos puszták bérletét is megszerezni. A gyirmótiak Sebes-pusztán, a kapiak a czakóházi nemesi kúriához tartozó földeken, a tápiak a Veszprém megyei Kátháza és Tótréde pusztákon, a tétiek a közeli Pok pusztán, a gyarmatiak Ponyvádon béreltek kisebb- nagyobb területet. A nagy kiterjedésű Táplány pusztán viszont ez idő tájt már a Viczayak ezres juhnyája legelt. A falun kívüli állattartást reprezentálja 1713-ból a mezőörsiek állatösszeírása: a pusztai legelőn ekkor 52 tehén, 84 tinó, 11 borjú. 30 ló volt a birtokukban. A ló és a szarvasmarha mellett számottevőbb (200 darabon felül) juhállomány Csikvándon, Szentivánon, Péren, Tápszentmiklóson, Nyalkán, Öttevé- nyen, Öttevényszigeten, Rárón, Héderváron, Zámolyon, Dunaszentpálon volt, de 50 darab alatt kis híján valamennyi sokoróaljai településen tartott juhot néhány gazda. A sertés területileg általánosabban elterjedt, mint a juh (mindössze Kisnyú- lon nem volt egy sem), számbeli aránya azonban nem sokkal haladta felül. A falvak többségében az egy adózó portára eső átlag nem érte el az egy darabot és a kivételt (láthatóan különösebb indok nélkül) csupán Mórichida (3 db/háztartás), Csikvánd (6 db/háztartás), Szerecsen (5 db/háztartás) jelentették. A sertéstartás korlátozottságának oka a megfelelő természeti feltételek hiányában kereshető. A túlnyomóan nedves legelők (makkoltatásra alkalmas erdők híján) nem segítették elő a sertés elterjedését. A szabad erdők hiánya természetesen nemcsak az állattenyésztésben, de más vonatkozásban is éreztette hatását. Az egyetlen Ravazdon kívül sem tüzelőfa, sem épületfa nem állt megfelelő mennyiségben és minőségben rendelkezésre. 68
