Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
Győr megye gazdasági-társadalmi helyzetének néhány kérdése a XVII-XVIII. század fordulóján
Gecsényi Lajos köblösre nőtt, azaz majdnem megduplázódott. A hallatlanul gyors növekedés okát éppen a háború utáni konszolidáció előrehaladásában és ezzel összefüggésben a népesség, valamint az igavonóállat-állomány gyarapodásában látjuk. Az állatállomány alakulását 1713 és 1719 között a települések több mint egy- harmad részében ismerjük. A növekedés aránya e falvakban átlagosan elérte a 40%-ot. A gyarapodás nemcsak abszolút számokban, hanem belső arányaiban, az igavonó állatokkal rendelkezők számának és az egy jobbágy gazdaságra jutó állomány növekedésében is kifejezésre jutott. Emelkedett a 4 és 6 ökrös gazdák, valamint kétlovas gazdák száma. Mindez lehetővé tette a szántóföldi művelés kiterjesztését. A megyében 1720-ban egy falura 601 pozsonyi köblös vetésterület jutott. Az átlag azonban igen eltérő határértékeket takart, amennyiben a Csiliz- közre 105 (1715:47), a Szigetközre 421 (1715:294), a pusztai és sokoróaljai területre 823 (1715:526), a Tóközre viszont 1057 (1715:590) köblös átlagok voltak jellemzőek. Ezen belül is a tóközi Öttevény és Kóny, a pusztai Pér és Szentiván 2000 köböl, Abda, Börcs, Bezi, Markota, Patona, Mezőőrs, Tápszentmiklós, Tét, Gyarmat, Kajár, Zámoly 1000 köböl feletti szántóval rendelkezett. A Tóköz szántóföldjei nem utolsósorban a hódoltság határain kívüli védettebb fekvésnek köszönhették kiterjedtségüket. Noha a természeti erők itt is pusztítottak, háborús károk kisebb mértékben és rövidebb ideig sújtották a lakosságot és vagyontárgyait. A fent említett jobbágytelki szántóföldeken kívül több helyütt a jobbágyok használták az üresen álló telkek tartozékait, illetve a szomszédos puszták földjeit. így Vámoson 480 köblös, Nagybarátin 160 köblös szántókat műveltek a telki állományon kívül. A beziek Utal pusztát, a patonaiak Koós és Szekeres pusztákat vették bérbe. A malomsokiak, mivel a telki állomány után tizedet és kilencedet, a bérelt földek után viszont csak kilencedet fizettek, a jobbágyföldek művelésével felhagytak. A gyarmatiak a legelőből törtek fel földeket, amelyek nem tartoztak telkeikhez. Az elhagyott telkek földjeinek egy része viszont nem jobbágyi, hanem földesúri kézbe került és alapját képezte a saját kezelésű majorságok kiépítésének. Gyarmaton 3, Csikvándon 2, Dunaszentpálon 4 telek földjeit műveltették a földesurak. Az évtized folyamán Öttevényen a Viczayak, Ságon az Esterházyak, Kismegyeren a főapátság, Malomsokon az Amadék alakítottak ki jelentősebb majorságot.53 A megyében — 1720-ban — általánosan a kétnyomásos művelési rendszer volt jellemző, s míg háromnyomásos csak egy helyütt (Ecs), egynyomásos tíz településen, főként az árvizektől sújtott csiliz- és szigetközi falvakban, valamint a Rába menti Csécsényben volt gyakorlatban. A szántóföldi művelésben elsősorban az őszi vetések játszottak meghatározó szerepet, ezen belül is a Pusztán és a Sokoróalján az őszi búza. A vizes talajú, ködös Sziget- és Csilizközben, a Tóközben a rozs és kisebb mértékben az árpa 53 MOL U et C Fasc. 30. No. 32.; GyMSM GyL GyVmL Adószedő iratai. Adóösszeírások, 1731. 66
