Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
"Török áruk" és "görög kereskedők" a 16-17. századi királyi Magyarországon
Török áruk" és „görög kereskedők kereskedelem kapcsolatainak elemzése keretében adtak — döntően az oszmán birodalom belsejében (és talán a Balkánon is), készített árukat értették. A többség textilféleség: állati szőrrel kevert szövetek/vásznak/selyemszövetek (chamelot/samblot, mocher/machei), gyapjú és pamut alapú szövetek, bélésanyagok (aba, bagazia), finom vásznak (gyolcs, patyolat) és a bőrkészítmények (alapanyag és késztermék: karmazsin és szattyán, ill. csizma és papucs), fonalak, berendezési tárgyak (szőnyegek, vánkosok) köréhez tartozott.9 Abban az esetben viszont, ha egy eredetileg a török áruk körébe tartozó anyagot (pl. a chamelot/samblot) nem ott, hanem mondjuk Velencében vagy másutt gyártottak (miként erre a 16. század utolsó harmadában már volt példa), akkor ezt értelemszerűen nem sorolták a „török marha" fogalmához.10 Úgy látjuk, hogy mielőtt a kereskedőkről szóló adatokat felsorakoztatnánk, célszerű ezeknek az áruféleségeknek a körét és elterjedtségét számba venni, hiszen ebből vonhatók le elsődleges következtetések a kereskedelemben betöltött szerepükre. Nagyon valószínűnek tűnik egyébként, hogy az első ilyen áruféleségek akár közvetlenül a török, akár éppen a korábban megtelepedett rác kereskedők (pl. a ráckeveiek) közvetítésével már a török hódítás előtt megjelentek Magyarországon. Mindenesetre Radvánszky Béla hatalmas anyaggyűjtésében már a 16. századi főúri inventáriumokban is szép számmal szerepelnek. Eszerint a török és perzsa szőnyegek elválaszthatatlan darabjai voltak a főúri palotáknak, de kedvelték a török patyolatot, a (török hímzésű) fátyolszövetet, a samlot (chamelot) és machei (muchair) típusú selyemvásznakat, a bagaziát, a török vánkost is. A ruházkodásban — nyugati szemmel — magyar jellegű viseletdarabnak tekintett férfi és női csizmákhoz és cipellőkhöz a finom selyem karmazsint és a szattyánt (de olykor már magát a készárut) ugyancsak a török területről szállították meg9 GOLDENBERG, S.: i. m. 12.; PACH Zsigmond Pál: Magyarország és a levantei kereskedelem a XIV-XVII. században. Bp., 1986. (Előadások a Történettudományi Intézetben, 4.) 15. Bizonyos esetekben a források a „török árukat" ennél tágabban, a török hódoltság termékeire, tehát az élőállatra, állatbőrre is kiterjesztve alkalmazták, miként a központi udvari hatóságok nem egyszer használták a „török kereskedők" kifejezést, a hódoltságiakra is. így történt ez az Udvari Kamara 1567. június 18-án kelt, a két nagyhatalom közötti kereskedelmi kapcsolatok kérdéseit tárgyaló memorandumában, ahol először összefoglalóan („...die Hantierung der Türkischen Wahren, sonderlich mit dem Vieh, Oxenheütten vnnd annderm meer...") írtak a „török árukról", majd két csoportban — a hódoltsági és a birodalmi eredetűekre — elkülönítve tárgyalták. ÖStA KA HKRA Reg. 1567. Juni. 20. 6-7. 10 A „venedischer Schamblott" fordul elő az 1592. évi komáromi vámjegyzékben. ÖStA Vermischte ungarische Gegenstände. RN 46/A. Fase. 7. No. 193. A felső-magyarországi városok szövetbehozatalát tükröző harmincadjegyzékekben ugyancsak szerepelt a chamelot és mocher. A feltételezések szerint ezek lehettek Lembergen és Krakkón át importált török termékek vagy lengyel ill. közép-európai termékek (vö. PÁKH-SCHERER JUDIT: A szövetbehozatal szerepe és struktúrája Bártfa, Eperjes, Kassa és Lőcse külkereskedelmében a 16. század végén. Bp., 1980. [Történeti Statisztikai Tanulmányok, 4.] Endrei Walter: Patyolat és posztó. Bp., 1989 „csemelet" néven tárgyalja. Endrei külön alfejezetet szentelt a török textíliáknak (178-182.), szójegyzéke pedig valamennyi textilfajtánál megadja azokat az országokat, ahol előállították őket, így világos képet kapunk elterjedtségükről, illetve azokról a nehézségekről, amelyek közepette az egyes anyagokat tipizálni lehet (215-238). 383
