Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
"Török áruk" és "görög kereskedők" a 16-17. századi királyi Magyarországon
Gecsényi Lajos illetve a Bécsben összpontosuló nürnbergi, augsburgi, Sankt Gallen-i kereskedőkkel, de a királyi Magyarország területén megjelenő velencei nagykereskedőkkel és faktoraikkal való kapcsolatra is, akik üzleteiket hódoltsági beszállítókkal szervezték, import áruikat ottaniaknak adták tovább. A magyarokra, mint alvállalkozókra támaszkodtak a monopolisztikus kiváltságokat elnyert Kayserliche Landsverlegerkompagnie, a Kayserliche Ochsenhandlung, vagy éppen az Orientalische Handelskompagnie emberei is. Bukásuk egyik oka talán éppen az volt, hogy alapító szándékaik szerint közvetlen kapcsolatba akartak lépni a hódoltsági vagy partiumi területekkel, ami tapasztalat híján eleve kudarcra volt ítélve. Kétségtelen viszont, hogy a brünni, olmützi, magyarbródi, boroszlói és krakkói irányokról, melyek közül az utóbbi kettő esetében a bor töltötte be a legfőbb kiviteli cikk szerepét, a jövőbeni kutatások által kiegészítendő kép még módosíthatja az összbenyomásokat. Az írásunk címében megjelölt témához mérten látszólag általános bevezetővel ismételten arra kívántunk rámutatni, hogy a 16-17. századi magyar külkereskedelem meghatározó vonulatait jelentő területeket valóban a magyarok (s mint írtuk, alkalmilag a honi németek) tartották kézben. Volt-e szerepe, s ha igen, akkor milyen áruk közvetítésében a mind nagyobb számban felbukkanó, „görög"6 összefoglaló névvel illetett kereskedőknek, akikről tudjuk, hogy a török kiűzését követően, a 18. században, az egész országban kiterjedt, sikeres tevékenységet fejtettek ki?7 A válasz bevezetőjéül, még ha sommásan is, akár egy korabeli önmeghatározás is szolgálhat: „Az Görögh, Racz, Eörmeny, Orbonae és Oláh nemzetség, kik török marhavai kereskednek es Görögh nevet viselnek...", folyamodnak királyi oltalomért 1665-ben8 — azaz a felsorolt ortodox vallású és görögként emlegetett kereskedők döntően a forrásokban gyakorta előforduló „török marha", „török portéka" (res Turcicales, türkische Handelswaren) kétségkívül nem nagy számú és mindemellett speciális árucikkek forgalmazói voltak. A források alapján viszonylag könnyen kideríthető, hogy a török áruk fogalma alatt — egybevágóan azzal a meghatározással, melyet Samuil Goldenberg az erdélyi kereskedelem állapotának, Pach Zsigmond Pál pedig Magyarország és a levantei kereskedelmi összeköttetései a 16. században (Thököly Sebestyén felemelkedésének hátteréhez), Századok, 129. (1995) 4. sz., ill. jelen kötetben. 6 Az elnevezésnek kizárólag az idézőjelbe tett változatát tartjuk jogosnak ebben az összefüggésben, hiszen a kutatás már jóval korábban megállapította, hogy a „görög" elnevezés vallási tartalmat, az ortodox egyházhoz tartozás tényét hordozza. Ebben az értelemben írt róluk már a század elején: Kerekes György: Görögök Kassán a XVII. században. Századok, 45 (1911) sz., újabban pedig GOLDENBERG, Samuil: Der Handel Transsilvaniens von 14. bis zum 17. Jahrhundert. Scripta Mercaturae, 11. St. Katharinen, 1977. 13-14., illetve Pach Zsigmond Pál, Márta Bur-Markovszka és Szakály Ferenc írásai. 7 A kérdéskör számos részlettanulmányt felölelő irodalmának és problematikájának áttekintése: Petri Edit: A görögök közvetítő kereskedelme a 17-19. századi Magyarországon. Századok, 130. (1996) 1. sz. 8 MOL E 211 Series 11. XVI. t. 86-87. 382
