Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
Nyugat-Magyarország kereskedelmi viszonyai egy harmincadvizsgálat tükrében (1668)
Nyugat-Magyarország kereskedelmi viszonyai szerzésekhez szükséges tallérok és dukátok összegyűjtése — a hódoltságban éppen e pénznemek iránt tapasztalható óriási kereslet közepette — azonban igen jelentős megterhelést jelentettek. Valamennyi tőzsér Ikervárott éppúgy, mint Győrben és Magyaróvárott kijelentette: ha nem orvosolják a bajokat, felhagynak a marhahajtással. Közismert, hogy a magyarországi szarvasmarha-export döntően az ún. magyar fajta nagytestű állatokból tevődött össze.13 Ezért is érdemel figyelmet a szentmártoni harmincadon tapasztaltak feljegyzése, ahol kifejezetten közepes „nem magyar" ökrök („illa non sint Hungarici Boves, sed pecora mediocra") kiviteléről esett szó, amelyeket Bécsbe hajtottak, de csak nehezen tudtak túladni rajtuk. A harmincadon azért tűntek fel, mert gyakran tinóként kísérelték bejegyeztetni őket. Nem kizárt, hogy az állatok Stájerországból származtak, ahonnan a szentmártoniak saját szükségleteikre is hoztak be marhát. A jelentésben a szarvasmarha mellett csak igen ritkán szerepelnek a lovakkal folytatott kereskedelemre vonatkozó adatok, noha a lókereskedelem komoly hagyományokra tekintett vissza. Annyit mindenesetre megtudhatunk, hogy a bécsi kereskedők rendszeresen látogatták a heiligensteini vásárt, éppen lovak vásárlása végett. A soproni polgárok viszont sajátos formáját űzték a lovakkal való kereskedésnek, amikor kocsijuk előtt több lóval utaztak Bécsbe, ahol eladták az állatok egy részét. Az alföldi (hódoltsági) kereskedők egy elkülönült csoportja (Alföldienses salinarii) a máramarosi sóbányákból vízi és szárazföldi úton a királyi Magyarországra szállított sókockákat árusította. Miként Partinger tanácsos Győrött feljegyezte, a Kállón és Ónodon át érkezett és elvámolt sót Pesten vagy más hódoltsági mezővárosokban halmozták fel, onnan továbbították nyugat felé. Ikerváron és Hofban ugyancsak regisztráltak sókereskedőket anélkül azonban, hogy a só eredetét megjelölték volna. Komárom, mint a dunai kereskedelem meghatározó csomópontja a török birodalomból érkező áruk vámhelye is volt. így az 1667-ben alakult bécsi székhelyű, számos kiváltsággal felruházott Keleti Kereskedelmi Társaság (Orientalische Handelskompagnie) szállítmányait is itt és Győrött ellenőrizték.14 Tekintve azonban a megalakulás óta eltelt csekély időt, jelentős bevételek vagy gondok ebből még nem származtak. Általában a kereskedelmet (ezen belül természetesen az állatkereskedelmet is) súlyosan gátló tényezők között nem hagyhatók figyelmen kívül azok az újonnan bevezetett illetékek — „regalia seu accidentiae" — sem, amelyekkel a Kamara maga terhelte a harmincadosokon keresztül a kereskedőket. Noha az ZA JÁNOS: A tallér és az aranyforint árfolyama, valamint szerepe a pénzforgalomban Magyarország török uralom alatti területén a XVII. században. Történelmi Szemle, 20. (1977) 1. sz. 100-101. 13 ZlMÁNYI V.: i. m. 129-130. 14 V.ö. Takáts SÁNDOR: A magyar tőzsérek és kereskedők pusztulása. UÖ: Szegény magyarok. H. n., é. n. 215-219. és HASSINGER, HERBERT: Die erste Wiener Orientalische Handelskompagnie, 1667- 1683. Vierteljahrschrift für Sozial- und Wirtschaftsgechichte, 35. (1942). 371
