Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
A végvári harcok taktikája (Török lesvetés Győr alatt 1577-ben)
Gecsényi Lajos 1568-ban nyolc évre kötött béke (valójában fegyverszünet) fenntartása, azaz egy defenzív magatartás folytatása vagy ellenkezőleg, a támadó fellépésre történő felkészülés állt. A résztvevők előtt közismert volt, hogy a fegyverszünet által teremtett békés állapot csupán törékeny látszat, melyet mindkét oldalról ismétlődő portyák, kisebb-nagyobb támadások tesznek próbára. Ilyenekben természetesen a győriek is szép számmal részt vettek, mint azt Istvánffy Miklós történetíró éppen 1576-ból megörökítette. Ekkor a Balassa János kékkői várát ostromló török sereg ellen induló magyar csapatok soraiban Gregoróczy Vince kapitány parancsnoksága alatt ott voltak a győri lovasok is. Nógrádból hazatérőben a győri és pápai huszárok Nyitra és Léva között győztes csatát vívtak az esztergomi és fehérvári törökökkel.4 Az augusztus 14-én (tehát 10 nappal a győri lesvetés után!) kezdődött és szeptember 24-éig tartott tanácskozáson a békeállapot fenntartását szorgalmazó álláspontot a legvilágosabban Lazarus Schwendi, a Haditanács tagja, számos magyarországi hadjárat résztvevője, volt felső-magyarországi főkapitány képviselte, míg a háború mellett Hans Rueber, ez időbeni kassai főkapitány (azaz Schwendi utóda) tört lándzsát. Az osztrák tartományok és a Cseh Királyság küldöttei mellett a magyar végvidékről Rueberen kívül Christoph Teuffenbach szatmári főkapitányt és (az alsó-ausztriai rendek küldötteként) Andreas Teuf fel báró, korábbi és későbbi győri főkapitányt hívták még. Magyar főtiszt, miként más alkalmakkor is, nem volt jelen a megbeszélésen. A résztvevők részletes, a horvát-, szlavónországi és magyarországi végvárak mindegyikére kiterjedő mérlegelés alapján a békeállapot fenntartása mellett foglaltak állást. Győrről megállapították, hogy az építkezések befejeződtek, de még számos kisebb kiegészítő munkát (bástyák feltöltése, a várárkok külső oldalán lévő sáncok — contrascarpák — magasítása) kell elvégezni. Az erődváros további helyzete szempontjából nem volt érdektelen, hogy megvitatták a vár környékének teljes elárasztását célzó tervet. Ennek megvalósítása, egy „mocsárvár" kialakítása a katonai szempontok teljes körű érvényesítését jelentette volna, ami a polgári lakosság életét, a város fejlődését alapvetően negatív irányban befolyásolta volna. Valójában az a vélemény, hogy az erődítési munkák itt véget értek, és a fő hangsúly a továbbiakban Kanizsa építésére helyeződhet át (ami Urban Suess építési főfelügyelő és munkatársai tartós átirányítását is maga után vonta), csak komoly megszorításokkal volt érvényes. Suess 1578 elején készült jelentéséből tudjuk, hogy több bástyán kellett még falmagasításokat, nagy tömegű földmozgatással járó feltöltéseket, a várárokban a vízbuktatáshoz szükséges földmunkákat elvégezni.5 Nem utolsósorban hátra volt még a megfelelő had4 ISTVÁNFFY Miklós: Magyarország története, 1490-1606. Ford.: VlDOVICH György. Debrecen, 1867. 609. 5 Suess jelentése: NÖLA SA A. VII. 4. föl. 324-331. A várépítés egyes szakaszaira a szakirodalom jó eligazítást ad: Pataki VIDOR: A XVI. századi várépítés Magyarországon. A Bécsi Magyar Történet326
