Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
Az Edlasperg-ügy (A magyar kereskedők bécsi kapcsolatai a 16. század első felében)
Gecsényi Lajos minden útba eső vámon felmutatnia, kétség esetén a csomagokat felbontania.20 A magyar kereskedők helyzetét azonban az ország török megszállása után más tényezők is súlyosbították. Nem szólva a lakóhelyükről történt elűzetésről, az állandósult bizonytalanságról, a fosztogatások megnövekedett veszélyéről — miközben a marhahajtás meghatározott, kijelölt utakhoz és itatóhelyekhez, legelőkhöz kötött útvonalát is biztosítani kellett —, immár Ausztriában is korlátozó intézkedésekkel kellett szembenézniük. Az esetleges török támadásoktól való újra és újra felerősödő félelem, a kémek miatti állandó bizalmatlanság az alsó-ausztriai és Bécs városi hatóságokat szigorú rendszabályok bevezetésére ösztönözte a török által megszállt területekről érkező kereskedőkkel szemben. Ez alól nehezen vonhatták ki magukat a királyi Magyarország lakosai is. Az alsó-ausztriai kormányhatóságok már 1543. november 27-én utasították Bécs város tanácsát, hogy a külső tanács tagjainak, a bel- és külföldi kereskedők bevonásával tartsanak tanácskozást a magyarországi állatfelhajtás és kereskedés további engedélyezéséről, a bécsi piac megszüntetésének és Magyarországra történő áthelyezésének lehetőségéről. A megbeszélés tartalmáról a város polgármestere részletes jelentést tett, aminek bevezetőjében hangsúlyozta, hogy tekintettel fontosságára, az ügyről a tartományi gyűlésben is tárgyalni kellene. Függetlenül viszont a további fejleményektől, a bécsiek álláspontja egyértelmű volt abban, hogy a piac áthelyezése, a magyarországi kereskedelem felszámolása — helyesebben a magyarországi kereskedők bécsi jelenlétének megszüntetése — súlyosan veszélyeztetné a város árumegállító jogát, a csökkenő bevételek növelnék a polgárok terheit s végső soron megindítanák a polgárok elvándorlását. Úgy vélték, hogy az árumegállító jog akárcsak átmeneti elvesztése a békésebb idők visszatértével sem tenné lehetővé annak maradéktalan helyreállítását. Másfelől viszont a bécsiek maguk is rendszeres látogatói lennének az új piacnak, tehát a magyarok és rácok számára változatlanul nyitva állna a lehetőség a felutazásra, hogy adósságaikat behajtsák, vagy éppen megfizessék. A piac áthelyezése helyett megfelelő óvintézkedésekkel megakadályozhatónak tartották a kémek beszivárgását. Ennek érdekében elrendelték, hogy minden polgár köteles a házához érkező idegent — függetlenül attól, ismeri-e vagy nem; néhány napra vagy hosszabb időre érkezik — a polgármesternél bejelenteni; tudatni kellett azt is, hogy a jövevény honnan érkezett és kinek a szolgája vagy megbízottja. A városi tanács felfogadott egy embert, aki a házakat sorra járva megfigyelte a gyanús személyeket. (A jelentés szerinti sorrendben: a magyarokat, szlovéneket, horvátokat, lengyeleket, rácokat, franciákat, raguzaiakat.) A piacfelügyelő és beosztottai feljegyezték a magyar és rác marhakereskedők nevét, lakhelyét, vagyoni állapotát. A városkapuknál az érkező ismeretleneket alaposan kifaggatták, 20 ÖStA HKA Gedenkbücher. Bd. 385. 43-44. Ld. TAKÁTS SÁNDOR: A dunai hajózás a XVI. és XVII. században. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, 7. (1900) 206-209. 294
