Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
Az Edlasperg-ügy (A magyar kereskedők bécsi kapcsolatai a 16. század első felében)
Az Edlasperg-ügy régi, megszokott utakon közlekedhetnek, amelyeket a magyarországi harmincadhivatalok ellenőriznek. Megtiltották a Bécsből északkeleti irányba, az ún. hosszú Duna-hidakon („lange Thunau pruggen")16 át kivezető út használatát, amely a Morva folyó partján (Marchegg felett) fekvő Anger nevű helységhez vezetett, ahol egy a vámosok által nem ellenőrzött — mint a források sejtetni engedik, a katonai élelmezési hivatal számára épített — hídon átkelve juthattak be Stomfa és Gajár között Magyarországra, illetve onnan Ausztriába. A viszonylag egyszerű megoldás helyett (ami egy új harmincadhivatal felállítása lett volna) a pátens csupán egy ellenőrző pont építését és a fokozott országúti ellenőrzést rendelte el. Felhívta azonban Niklas Salm gróf magyarországi főhadparancsnok és Joachim von Schönkirchen élelmezési főfelügyelő figyelmét is a tilalomnak részükről történő érvényesítésére.17 Ennél a kerülő útnál azonban sokkal figyelemre méltóbb az a hatalmas kitérő, amire a kereskedők ugyancsak a vámfizetés elkerülése miatt vállalkoztak. Ez pedig a Bécstől nyugatra fekvő fontos Duna menti kereskedelmi és közlekedési csomóponton, Krems városán át vezetett Morva- és onnan Magyarországba. Sajnos az út egyes állomásait, a magyarországi határátlépés pontos helyét nem ismerjük, így a kerülő út eredményességét nem tudjuk megítélni. Tény az, hogy az áruforgalom ily mértékű átterelődése — még ha az csupán részleges volt is — a szállítási útvonalak „vámpolitikai" okokkal összefüggő módosulását jelzi. Éppen ezért fontos, hogy a hasonló „átrendeződések" mögött minden esetben megkíséreljük a konkrét okok feltárását.18 Az úthasználati előírásokat egy 1547. november 7-én kelt királyi parancs egészítette ki, amely a bécsi mázsaházban (ahol 1529 óta a bécsi városi fővám működött)19 végzett áruvizsgálat előírásairól rendelkezett. Miután a kereskedők gyakran kevesebb árut mondtak be a vámosoknak, mint amennyit valójában szállítottak, minden bálát, hordót, ládát stb. fel kellett nyitni az áruvizsgálók előtt és az árukat tételesen is előmutatni, jegyzékbe foglaltatni, a csomagokat lezárásuk után lepecsételtetni. A kísérőjegyzéket, miként a magyarországi harmincadcédulát is, a kereskedőnek magával kellett vinni és 16 A rendelkezés: Uo. Bd. 385. 42. v Bd. 385. 45. 18 Az 1547. okt. 27-i pátens nyomtatott formában: ÖStA HKA Patentensammlung. 1/116. c., másolatban: ÖStA HKA Gedenkbücher. Bd. 385. 42r. A kremsi kerülőre vonatkozó eredeti szöveg így hangzik: „Alles merers Innhalts desselben unnser ausgangen offnen bevelch und sich aber villeicht noch etlich unangesehen diser unnser gethonen Verordnung unnd verpot unndersteen mochten Ire khaufmansgüetter durch allerlay umbweeg auf andere mer frembde unnd ungewondliche Strassen als auf Khrembs unnd von danen auf Merhen unnd also ferrer die Cron Hungern on bezallung unnserer dreissigist Meut unnd Zol zufuren unnd durchzuschlaipfen." 19 A fővám bevételei közösen illették a várost és az uralkodói kincstárt. A városba hozott áruk vámját a kincstár kapta, a viasz, hering, lazac és a sózott halak kivételével. A városból kivitt áruk után a császári vámos csupán egy groschent szedett, míg Bécs városa minden egy forint értékből egy pfenniget kapott. Ld.: Die Geschichte der Stadt Wien. Red.: MEYER, Anton. Wien, 1911. No. 574., 576. 293
