Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)

Az Edlasperg-ügy (A magyar kereskedők bécsi kapcsolatai a 16. század első felében)

AZ EDLASPERG-ÜGY

(A MAGYAR KERESKEDŐK BÉCSI KAPCSOLATAI A 16. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN)

Az újkori magyar gazdaságtörténet nehezen felülmúlható búvára, Takáts Sándor számos kerekre szabott közleményének egyikében írja: „A hódoltság korában nálunk a marhaszöktetés is sűrűn járta, s erről akarunk egyet s mást elmondani. Mi is volt hát ez a marhaszöktetés? Tudott dolog, hogy a magyar, a német és a török minden [eladásra] kihajtott marha után harmincadot szedett. Ez a vám vagy adó súlyos adó volt a tőzsérekre [marhakereskedőkre]. Pedig a harmincadon kívül még fűpénzt, úsztatópénzt, hidast, kormánypénzt, kövezetvámot, álláspénzt, vásárhelyet, handgraf-illetéket, cédulapénzt, unterkeufel-pénzt, libera-vendát, libere-vádát stb. is kellett fizetni. Bizony-bizony a Szent Iván éneke sem volt hosszabb annál a lajstromnál, amit a tőzsérnek különféle címen fizetnie kellett, amíg a marháival szerencsésen külföldre ért. Azután minden harmincadhivatalnál és vámnál meg kellett állnia és a császár zászlója alatt a harmincadot szalutálnia. Ez az ember azután alaposan megvizsgálta, rendben van-e a tőzsér »regiá«-ja és egyéb írása."1

Takáts Sándor felsorolása a marhakereskedőket sújtó terhekről nem hagy kétséget az iránt, hogy mit kellett teljesítenie — csak vámokban és illetékekben — az alföldi és az erdélyi területekről Bécsig felhajtott állatok után. Bizonyára nem volna érdektelen alkalomadtán számba venni az egy-egy útszakaszra eső terheket és ezek fényében megvizsgálni azokat az árakat, amelyek a bécsi mészárosok és a kamarai hatóságok számára annyi gondot okoztak, oly gyakran kiváltották felháborodásukat a magyar kereskedőkkel szemben.

Ilyen megközelítésben érdemes végiggondolni azt is, hogy milyen forgótőkével kellett rendelkeznie egy-egy kereskedőnek ahhoz, hogy ezeket az összegeket a helyszínen kifizethesse. Míg a vásárlásoknál a váltóként is funkcionáló adóslevelek áthidalták a készpénz hiányból adódó nehézségeket, a harmincadot pedig az áru eladása után is meg lehetett fizetni, addig a magánvámokat és más díjakat nem lehetett később kiegyenlíteni.2 Ha meggondoljuk, hogy Győrtől elindulva a városkörnyéki legelőkön fűbért, Abdánál hídpénzt, Öttevényen, Magyaróvárott, Zurányban, Gátán, majd a határon túl Bruckban, Schwechaton (vagy más úton haladva Köpcsényben, illetve Himbergben, Maria Ellendben) földesúri és királyi vámokat, a scharfeneggi, laxenburgi uradalmakban, a Fertőzugban álláspénzt és fűbért, esetleg itatás1 Takáts Sándor: A szöktetés. Uő: Szegény magyarok. Bp., é. n. 435.

2 AcsÁDY IGNÁC: Magyarország pénzügyei I. Ferdinand uralkodása alatt, 1526-64. Bp., 1888.129-130.

Az Edlasperg-ügy, 289-307.