Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
Városi önkormányzat a XVII. században Győrött
Gecsényi Lajos érvényesítését is megkísérelte időről-időre megakadályozni. A város és a káptalan küzdelmében a XVII. században ezek a kérdések foglalták el a központi helyet, mígnem a XVIII. században a város győzelmével ért véget a harc. Ha mindehhez hozzászámítjuk a végvárvárosban állomásozó katonaság beavatkozásait a város életébe: mint a telekkönyv kezelésének kisajátítását és ezen keresztül a telkek és házak adásvételének ellenőrzését, a különböző tűzrendé- szeti, építés- és vásárrendészeti intézkedéseket, a német soltész és a magyar seregbíró igazságszolgáltatási működését, akkor láthatjuk, hogy az önkormányzatnak milyen nehézségekkel kellett megküzdenie. Témánk kereteit meghaladja, hogy a káptalannal és a főkapitánysággal lezajlott összecsapásokat sorra vegyük, csupán ott térünk ki ezekre, ahol magát a városigazgatást érintik. Győr polgárainak közössége az 1600-tól ismert gyakorlat szerint évente Szent György napján (április 24-én) választotta meg főbíráját és a mellérendelt esküdtpolgárokat, szám szerint 12 főt. A választást szabályozó statútumok nem maradtak fenn; így annak lefolyása, egyes részletkérdései, a felmerülő problémák csak a töredékes feljegyzésekből rekonstruálhatók.28 Április 24-én a város polgárainak gyűlése („generalis congregatio civium Civitatis") az előző ciklusbeli tanács által állított három vagy négy jelöltre szavazhatott, akik közül a legtöbb szavazatot kapott személy nyerte el a bíróságot, ha tisztében a káptalan is megerősítette. Az 1678-as (149) és az 1688-as választásokon leadott szavazatok száma (159) azt sejteti, hogy a közgyűlésen elvben minden polgárjoggal rendelkező személy részt vehetett, hiszen a telekkönyvek adatai szerint a polgárok száma a XVII. század folyamán nem haladta meg a 250-300 főt.29 A választás a városházán történt, ahol jelen voltak a káptalan képviselői is. A választás tényét rögzítő rövid feljegyzések szerint a főbírót általában szótöbbséggel emelték a bírói székbe. Olyan alkalmakkor, amikor az előző bírót marasztották a tisztségében, előfordulhatott a szokásos jelölési eljárás mellőzése és a közfelkiáltással történő újraválasztás. Ezekben az esetekben a káptalannak történő „bemutatás" helyett egy esküdttel és a jegyzővel „beüzentek" a nagyprépostnak, azaz értesítették őt a bíró visszatartásáról. Az új bíró, ha a káptalani jóváhagyás nem késett, megválasztása napján valamely tekintélyes polgártársa kezébe letette az esküt. Feltehetően azokban az esetekben, amikor a káptalani döntés váratott magára, az eskütétel későbbi időpontban történt. Az 1624-ből ismert esküszöveg szerint a bíró engedelmességet fogadott Istennek, a királynak és földesurának, illetve fogadalmat tett a város javainak előmozdítására, privilé28 Győr Város Levéltára őrzi azokat a jegyzőkönyveket, amelyek a város életének fontos eseményeit, így alkalmanként a bíróválasztásokat is megörökítették az utókor számára. E jegyzőkönyvekben azonban a meghatározó a különböző peres ügyek feljegyzése, s vannak évek, évtizedek, amikor a főbíró, az esküdtek és más tisztségviselők személye is csak igen nagy nehézségek árán állapítható meg. 29 1600. június 5-én 91 polgár nevét jegyezték fel a város könyveibe. GyMJVL GyVL Tanácskozási és törvénykezési jegyzőkönyvek. 1. köt. 360. Megjelent: Jenei Ferenc: A régi Győr magyarsága. Győri Szemle, 11. (1940) 2. sz. 107-108. 1615-ben 297 polgár nevét írták össze. GyMJVL GyVL Tanácskozási és törvénykezési jegyzőkönyvek. 1. köt. 290. Megjelent JENEI F.: i. m. 189-190. 142