Sáry István: „A városszépítő” - Válogatott cikkek, tanulmányok Győr város és a megye múltjából (Győr, 2008)

A közoktatás ügye

A közoktatás ügye Óvodai nevelés, óvodai nevelők Győr város első óvodájának kezdeményezője és létrehozója Magvassy Mihály tanító volt, aki felismerte, hogy egy ilyen intézmény létesítése elengedhetetlenül szük­séges abban a városban, ahol nagyon sok azon napszámos szülők száma, akik egész napos elfoglaltságuk miatt gyermekeiket sokszor kénytelenek felügyelet nélkül hagyni. Ezekről a gyermekekről kötelessége a városnak gondoskodni. A város külső és belső tanácsa is elsősorban szociális meggondolásból támogatta a javaslatot, másrészt érde­kében állt, hogy a szükséges munkáskéz mindig rendelkezésére álljon. A fő cél tehát a gyermekek megőrzésének, megfelelő felügyeletének és nevelésének biztosítása volt. A nevelésre vonatkozó elképzeléseiket a város polgáraihoz intézett felhívásban fogalmaz­ták meg. Eszerint az óvoda célja a gyermekek gyakorlati életre történő előkészítése. Ezen kívül egy ilyen intézmény még „édes honi nyelvünk jogszerű terjesztését is előmozdítja, mi a különb ajkú gyermekek egymással társalgás által kényszerítés nélkül eszközöltetik. ’74 A felhívás megfogalmazói hangsúlyozták, hogy az óvodai foglalkozás nem lehet azonos az iskolai oktatással. Véleményük szerint az óvodákat elsősorban védintézeteknek kell tekinteni, ahol a gyermeki hajlékony indulatot szelídségre, engedelmesség­re, felebaráti szeretetne, munkaösztönre, tisztaság rend és foglalatosság megkedvelésére, isteni félelemre szoktatni, elmetehetségeit fejleszteni, eszét célszerű tárgyak és jelképek mutatása által szapora felfogá­sok és józan ítéletre vegetni, testét pedig erőben, ügyességben gyakorolni. ”75 Az óvodai választ­mány azt kérte a nevelőtől, hogy a gyermekeknél megkülönböztetés nélkül „szíves és szelíd” bánásmódot alkalmazzon.76 Magvassy Mihály óvodatanító 1842 decemberében a városi tanácshoz benyúj­tott kérelmében a felállítandó óvoda foglalkozási anyagára és felszerelésére vonatkozó elképzeléseit a következőkben fogalmazta meg: a. ) Imádságok énekekkel, hitoktatás bibliai történetekkel b. ) Elmefuttatásbeli gyakorlatok c. ) Számolási oktatás figurákkal d. ) Alapvonások e. ) Színek megkülönböztetése f. ) Állatok megkülönböztetése képek alapján g. ) Erkölcsi oktatások h. ) Az emberi társalkodás i. ) Betűk ismertetése gyakorlatokkal j. ) A mesterségek megismerése és hasznosságuk k. ) Vásárlásokra vonatkozó oktatások l. ) Mértékek megismerése és gyakorlatok m. ) ízlések n. ) Versek tanítása 74 75 76 GYVL Győr város tanácsának iratai. Győr város magánokiratai Uo. Uo. 3201/1843. sz. 3126/1843. sz.- 128-

Next

/
Thumbnails
Contents