Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1842-1843. 4. kötet. (Győr, 2007)
A napló szövege
22-én. Éppen ebédnél ültünk, midőn az inas számomra levelet hoz! Ismeretlen volt az írás, nézem, hát látom, hogy a postára csak itt adatott fel. Józsim erre gyorsan utánanyúl, feltöri, sejtése beteljesült, anonim388 levél vala, ötét gyalázó. De valóban oly durva, oly aljas, hogy csak haragudni sem tudtam felette. Ha finom lett volna, tán fájt volna, hogy valaki ily félszegen tud ítélni Józsim felett, de így csak látám, hogy személyes düh rí ki az egészből. Egyet égbekiáltónak találtam. Az egész Wodianer-história olyan, hogy bárki bármit is akarna ebben Józsim ellen mondani, csak nevetném, azonban bármennyire is szeretem Józsimat, egy erény van benne, mely száz között alig van egynek, mely őt felemeli az érzéki ember porából egész a félistenségig: nemessége, tisztasága, undorodása minden kicsapongás, minden viszonyoskodás ellen. Sokkal magasabbnak ismeri ő állását mint nemes ember, mintsem hogy valaha tudott volna erről megfelejtkezni. S ezen erénye az, mely a föalapot leveté egész boldogságomhoz, mely mindenekelőtt engem hozzá vonzott, őt kifejezhetetlenül tisztelni engem tanított, mely főleg engem arra bírt: neje lenni s melyért oly kifejezhetetlenül szeretem őt! A levélben van egy kitétel, mely egy aljas nőt aljas férje ellen szerelemféltésre bírna, mely azonban a finom nőt az undorodás legmagasabb fokára viszi azon ember ellen, ki azt éppen e pontban ezerek felett felülemelkedett, ezerek közt kivételként álló, nemes, jeles férje ellen írni meré! S midőn a levelet olvasám s e helyhez juték, tevék, mintha a szót nem olvashatnám, mert tiszta ajkaimon még ilyes aljas kitétel nem repült ki soha, midőn Józsim aztán átnézé a levelet, nyilván azt hivé: nem értem a szót s azért nem tudám olvasni. De éppen legszebb, legritkább erénye ellen vádat emelni s éppen neje előtt, kinek természetes, ez erény főboldogság, az égbekiáltó, megbocsáthatatlan! Hogy Wodianertől jönne a levél, nem hiszem, az óvás iránta nyilván csak politikából tétetett be, hogy ezen ideára vezessen. Hívém, Zsivorától jön, ki már előbb sem vala barátja Józsimnak s most, hogy éppen azért, hogy ellene akart szólani, az igazságosság barátaitól annyira lepiszkoltaték, úgy hiszem, gyűlölnie kell őt. Vagy tőle, vagy nejétől. De férfiírás, s bár iparkodtak aljas német szójárásban írni, mégis látni, hogy ez erőltetett, mert gyakran vannak a szavak hibátlanul odaírva. De az írás ismerős. Bár maszkírozni is akarák, némely szó természetesen, szokottan van írva s én ez írást bárhonnan, de ismerem. Némely szó igen hasonlít Császár írásához. De Császár finom ember s jellemes ember. Bár nem lehet barátja Józsimnak, kiről tudja, hogy Lovászné dolgát mindig pisz388 Névtelen (latin). 86
