Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1842-1843. 4. kötet. (Győr, 2007)
A napló szövege
O I r Vacsora után kérdé, nem engedem-e, hogy hozzám jöjjön ma?' Csókkal mondám, ne jönne, neki is jobb lesz. 27- én. Délután kissé kikocsiztunk a Ludovikán túl. Szép, rossz út; nagyszerű ideát szül a közelgő nagyvárosról! Szép nap volt. Visszajövet Rumbachéknál szálltunk ki, hol legalább két óráig maradtunk. Utóbb Andrisék is jöttek, s ezek tartóztattak újólag le. Végre együtt indultunk el; Andris nékem bal karját nyújtá, sokat nevettünk. Hermine ma ismét nagyon kedves volt; mondá, annyira szeretne ruhát varrni tudni. Na, tán még megtanítom. Úgy látszik ügyes toilette-em egészen décontenanceirozá315 316 őt, mert táncról szólt. Hengelmüllemé,317 318 a januárban férjhez ment, első is volt, kis leánya van. Ma beszélő R., hogy Kvassainé januárban is ide jön, •3 10 valóban furcsa év! Hermine szeretne velem a kaszinói hangversenyekbe menni, úgy hiszem, Józsi nem igen kedvelné, ha gyakran mennék, mert nem részvényes, na, tán alább hagy nemes büszkeségével. Este ő maga jó éjszakát mondott; midőn lábát már bedörzsölém, éji szekrénykéjére tettem levelem, melyet ma este írék, melyet írnom kelle, mert nem vala erőm szólni s nem tűrhetem többé gyengélkedéseit. Előbb soha semmi baja sem volt, nem szűnök magamat okozni! O gyengédségből gyengíti magát! Fel kelle őt világosítanom, nem tűrhetem félreismerését! Istenem látja! Egyenlő mélységgel szeretném őt, ha csak mint testvérem is volna ő! Tudtára kelle ezt adnom. Adjon Isten erőt szavaimnak! 28- án. Józsim angyal, angyal, kit napról-napra jobban kell imádnom! Ma már hétkor keltem fel, s a mosáshoz szódát s szappant mértem elő, mikorra visszajöttem s éppen öltözködni kezdék, ki lép be? Ő. Ágyamba feküdt, én melléje az ágyra ültem. Kérde, hogy aludtam s végre a beszédet finoman levelemre fordítá. Mondá, mennyire meg vala lepve ezt a szekrénykén találni, állítá, a természetet nem lehet kényszeríteni, a maga jogait követeli. „Lehetetlen!” — mondá — „Ha egy lényt úgy szeretünk, mint én téged, hogy ne ébredjen bennünk vágy, őt magunkhoz ölelni, néha vissza lehet ugyan magát tartani, de hiába! Soká nem! Lám, hogy három nap nem voltam nálad, ma veled álmodtam. Lehetetlen, ha lelkünk mindig ugyanazon szeretett lénnyel foglalkozik, hogy az álmunk-315 Ti., hogy vele hálhat-e? 316 Elbizonytalanította (francia). 317 Hengelmüller Mihály pesti ügyvéd, 1850 után a bécsi legfelsőbb törvényszék magyar osztályának tagja felesége. 318 A Nemzeti Kaszinó elődjét az 1825. évi országgyűlés idején Pozsonyban alapította meg Károlyi György gróf és Széchenyi István gróf. A Kaszinó az országgyűlés után Pestre költözött, ekkortól Pesti Kaszinónak, majd 1830-tól Nemzeti Kaszinónak nevezték. A Nemzeti Kaszinó nézve legújabban: TÓTH A.: i. m. 142- 154. Szekrényessy József, Etelka félje a Nemzeti Kaszinó levéltárosa és első titkára volt. 70