Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1842-1843. 4. kötet. (Győr, 2007)
A napló szövege
a szigetről valóban három mozsár durrogott s villogott felénk, melyeket a vincellér üdvözlésünkre kilőtt. Mire Pestre értünk, már homályos vala. Az inas már várt, s engem meglátván, csakhamar kézcsókkal akará magát behízelegni — ugyan ez is tudja majd, hányat ütött az óra! Csakhamar Mayr111 112 is a hajón vala. Józsim mögé ültem, hogy a hízelgő, udvarló szép kapitány meg ne pillantson. Végre útnak indultunk. Cselédeink a bagazsiával, mi a Duna mellett haladva. Lovásznéhoz113 érve, a nő s Éti114 — ez kis hideglelésben — feküdtek, s így Szekrényessy be nem jöhetett; holnap délutánra ígérkezett. A nő szívesen, de kissé zavarodva fogadott, mivel nem adhat igen elegáns lakást; mit tesz ez? Uzsonnáztunk s 9-kor felmentünk, s én még többet ki is pakolék. Sokkal jobban érzem magam, hogy is ne? Mily gyengéd, mily kedves vala az Józsitól, hogy élénkbe jött! S pedig már tegnap is tévé ezt. Mennyit csevegtünk, s mégis mily kevés vala ez! A kedves! Csütörtök, 24-én. Délelőtt kipakoltam, délután reménylém Józsimmal egyedül szólhatni, azonban... Nem tudtam jóformán, mit tegyek. Hogy Lovászné csakhamar észrevenné, láttam, s főleg, hogy különös világot derítene ránk Józsim naponkénti jötte. így ebéd után Étit titkomba avatám, ő is helyeslé szándékom, s most hát bementem az özvegy nőhöz, s néki mindent mondók, hallgatékonyságát kikérve. A nő könnyekig vala megilletődve, annál inkább, mivel anyám is tőle ment férjhez, s most én. Igen helyesé tervünk, hogy viszonyunk a lehetőségig rejteni kívánjuk; mondá, jönne Szekrényessy csak naponként, s igen nagyon szíves vala egyúttal határozván, hogy esketésünknek korán kell lennie, mivel későbbre alkalmatlan volna neki. így azt, mit úgyis észre kellett volna vennie, titokként reá bízván, még ő a lekötelezett, a megtisztelt megilletődött. Nemsokára felmentem, várva-várva kedvesem. Végre hallom hangját az előszobában, az inas beutasítja őt, s nékem csak jelenti, hogy itt van. Bosszankodtam. Mit volt tennem? Csak lementem a portefeuille-t115 111 Szekrényessy József a házasságát megelőző 1841. esztendőben vásárolt jelentősebb birtokot Újpesten, ahol még azon év folyamán felépíttette nyári rezidenciául használt csinos klasszicista kúriáját. Az első újpesti határleírás külön említést tesz a Szekrényessy-kúriáról és szőlőkről. Etelka idős napjaiban ebben az épületben élt családja körében egészen 1876-ban bekövetkezett haláláig, akárcsak félje, Szekrényessy József, aki ugyancsak az újpesti kúriába hunyt el 1877-ben. (Sz. A.) 112 Vélhetően Mayr, a Galathea nevű gőzös — a hölgyek által igen kedvelt — kapitánya, akihez Etelkát meglehetősen homályos ismeretség fűzte. 113 Lovászné. Lovász kancellár özvegye a Slachta család régi ismerőse volt. Amikor Slachta Etelka és Baumgarten Mari 1842 elején Sopronból Pestre költöztek, nála laktak egészen addig, amíg Etelka férjhez nem ment: akkortól értelemszerűen főijével élt. Mari azonban maradt Lovásznénál: a neki udvaroló, később őt feleségül vevő Pighetti (Pikéthy) Károly Lovászné unokaöccse volt. 114 Lovász Etelka (Éti), vélhetően Lovászné leánya. 115 Pénztárcát (francia). 38