Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1842-1843. 4. kötet. (Győr, 2007)
A „kis Széchenyi” oldalán - „Szekrényessy-Slachta Etelka” asszonyi hétköznapjai (SzekrényessY Attila)
ső lelki érzületein keresztül házaséletének intim részleteit, hétköznapian esendő cselekedeteit. E mélyről jövő őszinte, minden póz nélküli megnyilatkozás egy pillanatra megállít és elgondolkodtat. A kereskedelmi szempontokon alapuló, zsákmányszerző bulvárbizalmaskodás felcsigázta éhes kíváncsiság itt meg kell, hogy torpanjon. A visszáshoz ösztönösen visszásakká, az őszintéhez azonban menthetetlenül őszintévé válunk. Hazai napló- és memoárirodalmunk produktumaihoz képest Etelka mélyen őszintét alkotott, s tette ezt önmaga s övéi számára, kezeljük tehát írását a szépre és valóra nyitott női lélek romolhatatlan virágaként... „...a családra kellemes benyomást teendek” Hát ilyen város fogadta magába Etelkát a Duna-parti Pesten, hol új élettérbe és társadalmi körének megfelelő új családba kellett beilleszkednie, amelynek tagjait — akárcsak e napló 165 évvel későbbi olvasója — eleinte nem ismerhette. Mennyi izgalommal teli találkozás, mennyi forró kézszorítás és üdvözlő csók várt még Etelkára, míg igazán otthonosnak érezhette magát megváltozott életközegében... A Szekrényessyek a főváros egyik legexponáltabb famíliájának számítottak ebben az időben. A hagyomány szerint a család a kora középkorban Kraszna vagy épp Bihar vármegye szekrénykészítő — scriniarius — vámépeinek sorában állt. A partiumi eredetű család első ismert őse az 1485 körül született kémeri Szekrényes János volt. A család névírási formája dokumentálhatóan 1599-ben szilárdult meg, ekkortól többnyire a foglalkozásnévből -i képzővel létrehozott Szekrényessy alakot használták. Kiváltságaikban a 17. század elején Bocskai István erősíti meg a Kémerben lakó Szekrényessyeket, akik egy évszázad múltán a székelyhídi táborban Rákóczi zászlaja alá gyülekeztek, amiről József így vall kedvesének: „Elődim traditiója után, eleim Rákóczy pártjával tartottak légyen s így méltán buzog utódiban is honunk s nemzetünk boldogságát kivívó eszme s akarat. ” Az 1711. évi vereséget követően a család bujdosóvá vált férfitagjai közül Szekrényessy Jánost (1680 k.-1736 k.) a császári hadseregbe sorozták, és a Dunántúlra vezényelték. O volt a família győri ágának alapítója és egyben Szekrényessy „Jósi” dédapja. Őt követte a nagyapa, Szekrényessy (I.) Pál (1726-1785), akinek hatodik, legkisebb gyermekeként született Etelka apósa, Szekrényessy János (1769-1827). „Jósi”apja gabonakereskedőként a család újkori vagyonszerző ősének számított. A Szekrényessy család Mária Teréziától 1770. december 15-én 20
