Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1842-1843. 4. kötet. (Győr, 2007)
A napló szövege
s melegen keblére szorított. Utóbb aztán mondá: „De csak mégis jó lesz a kanapét s almáriumot a cabinette-ből kivinni?” „Nem, kedves! A cabinette-re szükségünk nincs!” Este mondá: „De azt a két kis toilette szekrényt, az már ugye a nappali szobában legyen, hol most a fotel áll?” „Nem szükség! A falzatba nem szükséges holmik jönnek, s így elejébe állítjuk azt.” „De tán mégis nagyon szűk lesz?” „Cseppet sem!” Utóbb mondá, hogy a mosdószekrény elejébe majd deszkát kell csináltatni, hogy óvva legyen, ha majd fűteni kell. „Az már jó lesz, mert tán csak mégis kapunk még hideget!” Nem hiszem, hogy számításom csalna; már tegnap óta hasam nagyon feltűnőleg süllyedni kezd. Ma éjjel felébredtem, s tudja ég, gondolám, bárcsak Józsim ne volna honn, ha majd átesem a bajon, s még gondolám, ha úgy kimenne, s én Isten hozzád-ot mondanék neki — s erre könnyezni kezdék, s nem tudám magam visszatartani —, s ezen Isten hozzád az utolsó volna! S én utána ily ifjún, ily boldogan sírba szállanék?! Ó, miért vagyok oly kifejezhetetlen boldog, hogy mindig rettegnem kell ennek elveszésétől?! Ma a szájkendőcskékből egy tucatot bevégeztem. Este Józsimmal Kossuth válaszait Széchenyinek olvasám fel. De mint tudja a szavak értelmét elcsavarni ez átkozott ember! Majdnem magamnak jött kedvem reá felelni! S aztán mily nemes színt tud magára ölteni — ezzel aztán persze megnyeri az ifjúságot, s magam is, ha Széchenyi cikkét nem olvasom, esküdni mernék, hogy Kossuthnak van igaz. Igaz! Tegnap a Honderűben megjelent cikkem Sopron felett, melyet Józsim unszolására s tréfájára a múlt héten egy óra alatt írék — de tudom, bámészkodni is fognak azok, úgy hiszem, lesznek, kik sejtendik, hogy tőlem jön, mert ismerik stílusom. Igen hízelgő, hogy a futtában írott cikk stíljén Horváth semmit nem javított. Hétfő, 30-án. Bezzeg megadta ám neki! A tegnap csillagos est után, éjjel szakadva esni kezdett, mi csak ma délben szűnt meg; délután gyönyörű, langyos, tavaszi nap volt — még márciusnak is szép —, s este már megint esni kezdett. Mari már délelőtt átküldött, üzené, tegnap a bálon rosszul lett, s ma fekszik — jönnék hozzá, nagyon sok elbeszélni valója van. Józsim ma reggel jó soká volt át. Egyszer magához karolt, s nyakamon, melyet tegnap kékre csókolt, csiklandozni kezdett; én ezzel egyik kezemmel térdei felett átnyúlván, magam a kerevet karjára támaszkodó, azonban ő gyorsan eleresztett, s mosolyogva mondá: „Takarodik maga — maga [,..]563 Lelkemre nem tudom, miért! Az igaz, még nagyon 563 Bizonytalan olvasat. 136
