Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1842-1843. 4. kötet. (Győr, 2007)
A napló szövege
ként kétszer, s mondá, csak lennék nyugodt, éppen mivel semmi bajom volt, pompás természetem van. Igen ám, de éppen mivel oly erős, azért lesz rettenetes is a szülés! Ebédre Dani jött; délután a jurista elnök csinos meghívó jegyével. Midőn már Józsim kiment, ismét Chemel, s ismét hasztalan: épp ő írhatná haza, hogy nálam volt, Józsi ugyan nem volt honn satöbbi — s én ezt nem akarom. Este Józsim sétálni akart vinni, de kissé ködös volt s így inkább honn maradtam, s őt biliárdozásra persuadálám. Csak Privorszkyhoz ment, s itt Szelestey őt szólítá, mint ki tegnap Chemellel tiszteletét akará tenni. Charmante! Szeretném, ha Szekrényessy néha jönne. Vasárnap 22-én. Porom tegnap kifogyott, s a leány felede újat hozni. Ez nyilván oka rossz éjeimnek. Már lefekvéskor kitörött erős náthám, s éjjel következtében többször ébredék. Azon felül álmodtam, hogy szültem, s oly természetesen szenyedék, hogy valóban hívém, nem lehet álom. Utóbb egy kövér kislánykám vala, de hófehér s kék szemű, nem oly taknyos, vörös, mint közönségesen a kisdedek. Erre futott, sőt már csevegek Józsim játszott vele, s én megjegyzém, hogy nemhiába pünkösdi gyermek. Aztán láttam inasunk nejét holtan, ki szülésben halt meg; láttam temetését, utóbb láttam anyámat magyar ruhájában egy nagy temetéssel menni. Tudja ég, mi ez minden! Mari újra rosszabbul van. Estefelé küldött megint kocsonyát, s ekkor már jobban volt. Midőn tegnap este Józsimnak mondám, hogy Herzgemé itt volt, végre kérde: „Nem mondta magának is, hogy nem szabad nékem többé magához jönni?” „Nem szólott erről semmit.” „De nekem mondta ám, mikor nála voltam, hogy kímélnem kell magát!” Ma reggel elmenés előtt párszor hosszan csókolt meg. „Be édes, be kedves egy csók Tőled!” — mondá. Szegényem! Náthám ma reggel elállott, de fejem fáj egy kissé. Gyakran szívdobogásom volt, s párszor lopództak könnyek szemeimbe. Tudja ég! Sohasem remegtem még annyira, mint ma. Már négy hét múlva! Isten segíts! Nem fűztem magam bé, hanem ruhám fenn kapcsoltatám, lent fűzetém, s erre a mantilla vetve, nagyon commode volt így. Ebédre Farkas jött. Délután Karátsonyinéhoz kocsiztunk. Nemsokára jött egy grófné, s egy kapitányné. Józsim beszélé, hogy a tegnap Honderűben egy nagyon érdekes Anda Róza jelent meg, hogy kérdezősködéseire csak annyit tudhata meg, hogy egy grófné, ki Karátsonyinénál a páholyban is vala már. Ez mondá, hogy ebbe csak két unokahúga Hertelendy Mari, s nővére, Leopoldina járnak, kikért jótáll, hogy nem ők. Azonban a grófné úgy könnyedén mondá, hogy hisz Anda Róza csak pár sort írt — e kitérés a magyar nyelv tökélyes tudata, ehhez azon érdek, mellyel az új kódexet 130