Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1842-1843. 4. kötet. (Győr, 2007)
A napló szövege
nála nagyobb affectus538 az aggodalomnál, pedig meg nem szűnt aggódni, hogy az ijedtség megártand. Mondám néki, hogy már előbb ébren valék, nem a lárma riasztott fel — csak higgyen szavaimnak, melyeket már az éjjel is erősíték. Kérdém, mi kellemetlenség volt a bálon, mert hisz lehetetlen, hogy csak egy bérkocsis gorombasága ingerelte volna ennyire fel. Bizonyító, hogy semmi, csak mondá, hogy miért kényszerítem bálba menni, hol nem mulat, nem mulathat nélkülem. Mondá, hogy Pighettiék. Gyikáékkal voltak fenn, hogy a díszmenet semmit sem ért hogy üres és hideg vala a terem, hogy a maszkok mind rendre kérdék utánam, s vicceskedtek, hogy ilyenek a férjek, nőiket honn hagyván, mulatni mennek. Tehát az a bibi! Bár tréfában mondva, mégis fájhatott a nemes, egyenes léleknek, mégis sértheté az angyaljellemü férjet! Steinbachék nem voltak, Szentál Mari igen; különben barátai közt az egy Nagy, kivel, mint mondá, okosan beszélni lehetett. Mondá, hogy cselédeivel oly kímélve bánik, s azok mégis oly figyelmetlenek iránta. Hogy a kocsis tegnap este nem volt honn, oly kellemetlenség éré! O, ki oly békés ember, annyira veszekedni —szörnyen restedé! Mondám tréfálva, hogy ezt bizony nem kerülhette volna ki, mert hisz csak oda akart kocsiján menni, nem későbbre is rendelni azt, hanem minden estére bérkocsin jönni haza. Látá, hogy igazam van, s nevetni kezde — s ez is menté nyilván a kocsist meg, kit később magához hívatván, meg is dorgáld, csak arra inté, hogy máskor mondja, hová megy estebédre, hogy utána lehessen küldeni. De csak később tudám az egészet meg, Józsim a bérkocsist durva káromkodásaira s zsarolására pofon csapd! Ezt restedé tehát annyira! A magát annyira mérsékelni tudó, bizonnyal már megbánta tettét, midőn átjöttem; ekkor szegény, nyilván újabb szemrehányásokkal halmozta magát, hogy vitája engem is felébresztett s nyugtalanított. Emellett nyilván aggódott, hogy tán tettét megtudhatnám, s visszaborzadnék ettől, durvaságnak tulajdonítnám azt. Szegény Józsim! Ezért légy nyugodt! De annyi bizonyos, hogy miután a leány erről tudósított, kettősen hiszem, hogy epében szenved, mert különben honnan az ingerültség e magas foka, mely tudták kívül önfeledéshez is vívé őt? Bárcsak Birly jönne már egyszer! Valamit használnia kell: mert aggódom azon kínoknál, melyeket nemsokára a sors reám küld, őt súlyos betegségbe ejthetné — az epének ki kell űzetnie, mert mi könynyen eshetnék epelázba, s abból — ó, irtózat — a most annyira uralgó ínlázba! Délután olvastam néki, s ő keblemen párszor szunnyadt el. Az eső csak szakadt. Végre tanácsolám neki, kis parthia biliárdot tenni, mire 538 Szenvedély, érzés (latin). 127
