Hegedüs Zoltán: Győr vármegye nemesi közgyűlési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái VII. 1691-1699 (Győr, 2016)

Dokumentumok

I parancslevele, de ezt az ügyet bizonyos okból a következő vármegyei közgyűlésre halasztották. Az említettekről szóló határozat alatt érkezett Hochburg Miklós János főhadbiztos felszólítása, amiben megparancsolja, hogy mivel jelenleg a Peki-féle ezred 10 százada (amint azt jelentették) 650 emberből áll, sürgeti, hogy ezt a katonaságot holnap a szemlét követően tüstént a járásokba téli szállásra helyezzék el. Bizonyos okokból a győri szigetet, Révfalut és Pataházát a katonaság kvártélya alól itt és most mentesíteni kívánja, Újvárosba pedig a stábot helyezzék el. Mindezt úgy, hogy az említett mentesített helyek az összes járásban, amik az arányos felosztást elkerülik, a járásaik terheihez járuljanak hozzá. Mindezekre tekintettel az idő és a szükség is sürgeti, hogy az elmúlt évi porciók száma szerint itt és most az eddigi felosztás szerint a szóban forgó katonaságból a tóközi járásba 187, a hódoltsági járásba 245, a szigetközi járásba pedig 218 főt kell elhelyezni. A katonaságnak az alispán, a szolgabírók és a hozzájuk csatlakozók általi falvankénti elhelyezését a holnapi napra halasztották. Miután a porciók kiszabásának módja körül számtalan panasz és vita támadt, végül egyhangúlag úgy határoztak a járásokra és az adózó népre tekintettel, hogy az összeírok által adott összeírás alapján végezzék el a kiküldött személyek a porciók helyes és arányos kiszabását a járásokban, és azok terhét, akik eddig aránytalanul voltak leterhelve, ezekből a járásokból arányosan könnyítsék. A nemesség, a város, mindkét nemzetiségű katonaság és a seregalattvalók tekintetében a korábbi mód megőrzésével, azok névsora szerint, ha valakit könnyített helyzetben vagy épp leterhelve találnak, történjen meg az igazságos és arányos helyreigazítás. Végül, mivel köztudott, hogy a vármegye szőlőhegyei ebben az évben nagyon kevés bort adtak, méltányos a könnyítés. Ezért úgy határoztak, hogy az elmúlt évi kiszabás szerint a bor minden egyes akójára a fizetendő összeg maradjon 6 dénár. A szőlőhegyek jegyzékeinek összeállítása és átvizsgálása után megismerve a bor akóban mért mennyiségét, az a mennyiség, amennyit találnak, az maradjon, és havonta 35

Next

/
Thumbnails
Contents