Hegedüs Zoltán: Győr vármegye nemesi közgyűlési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái VII. 1691-1699 (Győr, 2016)

Dokumentumok

fizessenek a bor minden egyes akója után 6 dénárt. A porciók fölös mennyiségét a jelenleg a vármegyére terhelt mennyiséggel együtt az összes statusra arányosan felosztva osszák szét. Továbbá a porciók túlzott mennyisége miatt úgy határoztak, hogy a kereskedelembe bevont bor minden egyes akója után a kereskedők a szüret idejétől fogva bármilyen státusúak, rangúak és méltóságúak is legyenek, fizessenek 20 dénárt. A porciók becslőinek megnevezték az alispánt a szolgabírókkal, a káptalantól, a szentmártoni konventtől és a jezsuita kollégiumtól küldött személyeket, valamint a földesurakat vagy személyesen, vagy offtciálisaik révén. A helyőrség33, a stáb és a seregalattvalók részéről rendelik a folyamodásuk alapján megnevezendő személyeket, a város részéről a bírót a hozzá csatlakozó személyekkel. A magyar katonaság részéről két személyt a főkapitány-helyettes vagy helyettese nevez meg. Ezen kívül Fiáth Jánost, Zádori Andrást, Gindl Orbánt, Pázmándi Gergelyt, Fördős Mihályt, úgy, hogy mindegyikük a helyes, igazságos és arányos felosztásra vonatkozó eskü letételére lesz kötelezve. A földesurak a kilencedre vonatkozóan ünnepélyesen tiltakoztak, kijelentve, hogy ők az egyházi szabadság és mentesség sérelmére nem kívánnak a porciók számához hozzájárulni. Másként pedig, ha a vármegye ettől a követeléstől nem hajlandó elállni, akkor ők sem kívánják a szőlőhegyek jegyzékeit bemutatni. 1691. december 13. A porciók felosztására megnevezett urak a városházán ültek össze. 68. 68.; 353. p.; 25.p. Hochburg Miklós János hadbiztos megparancsolta, hogy a bajorországi34 Sako ezred beszállásoló 350 katonája számára a következő éjszakára állomáshelyről és kvártélyról gondoskodjon a vármegye, biztosítva, hogy a 33 guardizon 34 Bavariensis 36

Next

/
Thumbnails
Contents