Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1840 december – 1841 augusztus. 3 kötet. (Győr, 2006)
A napló szövege
annyira elszélesztve, annyira elfogulva Barthodeiszkynél — én tudnék válaszolni! 24-én. Délután jött inas, ki mondá, Riefkohl bocsánatot kér, de nem jöhet. Nyilván fáraóasztal tartóztatá — de semmi! Szerencsénkre Ocskay Mari173 174 jött ki, ki szíves volt urat pótolni. Lóri, ki délelőtt itt volt, meghívásunkra most is jött. A fiatal Kaestner zongorázott. Mari Schreiber, én Ocskay Marival táncoltunk. Utóbb én ülék zongorához, s most Lóri Kaestnerrel próbált. Lábam iszonyúan fáj. Tegnap hazaérve /• i n A sejtém, hogy fagy ásom. Almos valék, s — csak auf gerade Wohl — kókuszszappannal bedörzsölém, azonban ma látám, hogy egészen más. Tegnap a második cotillon alatt Zichy sarkantyújával ért jobbik lábam bokájához, hol igen szerencsésen fel is lelhetni egy garasnyi kék foltot. Utóbb ismét sarkantyújával bal lábam kisujjára igen nagy erővel ért, mi nagyon fájt is. Tüstént mondám neki, s ő bocsánatot kért. Hívén, azért fáj, mivel fagyásom van ott, de ma reggel látám, hogy az egész bőr le van dörzsölve. Fehér vászonba takarám, s tűröm. Fran^aise-próba után Zaynéhoz mentünk. Schreiber idáig kísért. Egy udvarias, kellemes ember. Zaynénál mily érzésekkel ülék ugyanazon karszékben, melyben ezelőtt 14 nappal? Látám azon helyet, melyen azon kellemes benyomást, melyet reá csináltam, kijelenté. Ugyanazon karszékben ültem, melyben hosszú pillanatával találkoztam — mindig várám a kinyíló ajtón beléptét —, mintegy varázs kötött ezen helyhez! Tea után Sibriknéhez mentünk, hol Traverst is leltük. Ez mondá, anyja tanácsolá neki: soha sem szerelmesnek lenni, mert szerencsétlenebb lény nem is létezhet, mint minő neje lenne. Különben finoman tudatá velünk, hogy Everilda az, ki neki nagyon tetszik. 8- kor jöttünk haza. Péntek, 22-én. Pótlékul. Murrayné ma reggel ez estére kérete. Nemzetiszínü szalagok már hajamba valának tűzve, be valék már fűzve s még sem mentem át. Mondám, hogy igen rosszul vagyok, hogy gyomrom nyom, hasam fáj, de tulajdonképpen mindez nem kínzott. De visszatarthatatlan vágy égett bennem, jól kisírni magam! Egyedül lenni! Nem lettem volna képes emberek közé menni, vigadni — könnyeim azok előtt törtek volna ki —, s én elájultam volna! Midőn átmentek, ágyam lerakám, levetkezém, s, hogy a leégett gyertyát ne lássa, zöld lámpást gyújtottam. Könnyeztem; jó soká csendesen zokogtam — azután reményt gyullasztók keblemben, midőn ittléte minden napjának legkisebb közleményét 173 Ocskay Mária (Marie) bárónő, Ocskay Ferenc báró egyik lánya. 174 Az egészségért (német). 50
