Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1840 december – 1841 augusztus. 3 kötet. (Győr, 2006)
A napló szövege
17-én. Aki valaha ezen közmondást alapítá: „Ki pénteken sír, vasárnap nevet.” — az bizonnyal túlélt oly pénteket, minő a tegnapelőtti volt, s erre oly vasárnapot, minő a mai! 10-kor misébe mentünk. Itt oly kínos nyugtalanság, oly keserű fájdalom vett rajtam erőt, hogy fejemet két kezembe támasztva, nem tarthatám fel könnyűimet, melyek csendesen, de forrón folytak arcaimon le. Zokogtam, s egyre zokogtak, s könnyeim mindig áradó árját nem tarthatám fel. Hol is találnék hűbb keblet, melybe búnkat kiönthetnénk, mint minő Istené? Ő ért bennünket legkönnyebben, mert hisz ő az, ki a bút reánk mérte! Tegnap igen fel valék indulva; mindent rózsafényben láttam, mi most hidegebb megfontolással szemeim előtt végképp eltűnik! Igen, Augusz tagadá a más cél: természetes, hisz idegen előtt csak nem fogja szívét feltárni. A beszélgetések, sejtések árját akará komoly mondásával visszaijeszteni, megszüntetni. Ha én őt érdeklém, ha valóban tetszem neki, bizonnyal többet keres fel, többet van velem; nem utazik oly gyorsan el, oly gyorsan s minden búcsú nélkül! Mert, hogy utazott, bizonyos. „Ha hangomnál vagyok, énekelek holnap, de ha nem, 6-kor reggel utazom.” Ezek voltak szavai. Pedig eddig még semmi hangversenyi tudósítás, hirdetés; pedig az én tudtomra csak adnák, hisz játszanék! O tehát bizonyosan utazott! Ily hidegen, ily részvétlen utazni — tiszta jele, hogy egészen közönyös vagyok előtte! S ha magamat Ágnessel összevetem? Valóban, mennyire vesztek a hasonlításnál! Ágnes négy évvel fiatalabb, oly bájoló szép — s én? Emellett mindig Pesten lakván alkalma volt a legelső mesterek által műveltetni, a legfényesebb nevelést kapni; holott én magamra vagyok hagyva. Szunnyad bennem elég tehetség, elég talentum; de nem volt, ki azt kifejtené. Magam erejéből lettem az, mi vagyok; tanulám azt, mit tudok. 84 lecke vala mind, mi zongorára tanított, 84 lecke! így van ez mindenben! Tudományos műveltségemre jó atyám figyelt, igaz; de, hogy folytathatnám ezt most, midőn anyám fukarsága arra kény tét, mindent magamnak varrni? Hol senki még csak egy harisnyát sem foltoz nekem? Miképp maradna nékem elég időm mélyebb stúdiumra, holott a játékszínt mellőzve, estéimet szentelem annak, hogy felületes művelést eszközöljek magamon legalább, hogy csak abban ne maradjak hátra, mire a világ néz! S Ágnes ezalatt, míg én megerőltetéssel óráiglani tanulás és iparral, minden segéd, minden útmutatás nélkül egy probléma megfejtésén törődöm, addig ő úszva a mesterek, tanítók körében, mennyire haladhat engem felül! S így űzé egy bús gondolat a másikat — s egyre zokogtam! Valóban itt, s ekkor nemigen teljesült rajtam a közmondás; mert péntek, éppen ilyenkor valék bosszú, hogy 41
