Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1840 december – 1841 augusztus. 3 kötet. (Győr, 2006)

A napló szövege

lőtt. Evvel szíves valék, mint mindig. Mondá, tán jövő héten bejön. Pestről szólottunk, s hogy már mily rég nem láttuk egymást satöbbi. Ő mint udvarló, én mint barátné-féle. Riefkohl kérde, Dorsner mondá a kézcsókot? Mondá is, hogy Dorsner írá neki; Füredre jövünk, de a zavarodás egy nemével hozzátevé, hogy meg nem határozóan az időpontot, nem tudá, itt lel-e bennünket. Ne félj! Bizonnyal nem vétetem veszed észre, hogy tudom, mégis csak értem jöttél! Mondám neki, hogy Bezerilde meglátogatott. Ő egyáltalán oly genírozott, oly mai a son aise664 volt ellenemben, s én könnyűségemmel, finom, de közönyös tónommal mind inkább decontenanceírozám665 őt. Tudja ég, hogyan, de csak azon témára érezni, vergődtünk. Egészen könnyűn, mintha nem is reá céloznék, vetém oda; „Hiszem, hogy férfiak nem is tudnak állandóan érezni.” „Pedig Ön csalatkozik!” — mond ő melegen, azon sajátságos pillantással, mely oly hódító nála — de engem mégis hidegen hagyott. Egészen ismét azon ömledező hanggal, azon meleg tűzzel akcentusában, mely előttem oly ismeretes, mintha elfeledné önmagát, el azon szándékát: részvétlenségemet gúnnyal fizetni vissza. „Higgye el! Mi állandóan tudunk érezni! Azonban vannak alkalmak, midőn az ész a szívet meggyőzni iparkodik, hogy érzése csak emészt; midőn az érzést keblünkből kiirtani parancsolja az ész!” Egészen elmélyedt e taglalásba. Meleg lön, bús, s egy párszor sóhajtott is, s keserűek valának szavai. Ő hozzám szólott, egészen mint szerencsétlen szerető, ki még nem feledett el, s hiába törekedik részvétlenülést affektálni, gúnyba takarni keserűségét. Én csak hallgattam. Ő is elnémult, s maga elejébe merengett. Tisztán láttam, melegebben szeret mint valaha — mint Dorsner is mondá! Azonban sértett hiúsága ismét felébredt benne, s ő ismét felvevé azon tónt, melyet a farsang óta — Donna Dianna ellen — ellenemben használ. Kérde, mit csinál literatúrám?666 De ismét a gúny egy nemével. Könnyűn válasziám, hogy ismét dolgoztam. „Új? hisz ez nagyon szép!” Hogy azonban netalántán higgye, hogy hidegülése feletti búmban, tán valami kesergi nótát férceltem össze, könnyűn odavetém, hogy egy víg novellát. „Na, Ön itt ismét feléledhet! Csupa magyarok!” „Örvendek is neki.” Többekről szólottunk még. Ezalatt megpillantám Nagy Ilkát, Horváthékkal. Odafutottam. Örvendtünk viszontlátáson. Hozzánk jöttek, s ültek. Derra, Horváth, Korcsmáros felállván helyt csináltak. Riefkohl mellettem maradott. Nemsokára nevetve jött Szekrényessy.

664 Kárörvendő (francia).

665 Elbizonytalanítottam (francia).

666 Irodalmam (latin).

164