Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1840 december – 1841 augusztus. 3 kötet. (Győr, 2006)

A napló szövege

kezde egy barcarole-t532 533 danolni, de rekedt volt. Ebédhez Nagy vezetett, Hugonnay s közte ültem. Vígan valánk. Ebéd vége felé a zsidókra is került a sor. Nagy nagyon az emancipáció barátja. Megmondám egyszerűen nézetemet. Hugonnay, Bizay, Vargáné pártomon valának. Lelkesedve vették fel csekély mondásaimat. Ebéd után fel s alá járkáltunk; Hugonnay kitűnő tisztelettel követett, azt is mondá: látja, nálam sem vallás, sem külsőségek nem teszik az embert, csak annak jelleme, annak szelleme. Megvallom, nékem Hugonnay igen tetszett. Ő oly nyugodt, ment minden túlzástól, eszes, jószívű; mindenütt kisugárzik kedélyessége, nemes érzése. Jó hazafi mellette, és szép, nagyon szép ember. De mindez nem ámít engem el; még se mennék hozzá. Két nő után, kiégettnek kell lennie szívének; s nékem, éppen mivel hidegebb vagyok, annál forróbb szenvedélyű férjemnek kell lennem. Emellett két gyermeke van már. Mit vesződjem én oly gyermekekkel, kikben tán anyjuk minden hibája, minden üressége van? Nem, én itt nem csinálok magamnak illúziót. Én nem boldogíttatnám, s nem boldogíthatnék. Én tetszem néki — majd elmúlik! Érdekes egy ember, de nem nekem való. Nemes érzésű — szép is, tán belé is lehetne szeretni még —, mégis csak azt mondanák: csak azért mentem hozzá, hogy grófnő legyek! Meg nem foghatnák tán, hogy valódi szimpátiára lelt. Azért is minden gondolatot reá elűzök. Ebéd után anyám, Pintér, Messiás, így neveztem tréfás gúnyból Nagyot el, s a kedves Hugonnay whisthez ültek, engem pedig a zongorához praktikáitok. Una fortiva-t daliám, s meglehetősen hangomnál valék. Bizay legnagyobb extase-ba jött: „Ily gyönyörű hang, illy kedves, érzésteli, oly igen szívhez szóló előadás.” S tudja ég! Mit mindent felhordott. Erre a Megismerést daliám. Gyűlöli a német dalokat, mégis enchantírozva534 vala. Az érzelem hágása a baráttól a szeretőhöz, míg az anyánál kitörik, igen tetszett néki. Az olasz románcnál egy szép, általam már rég elősovárgott manírra taníta, melyet egyszerűen rajzónnal beírtam, nem jött ki csodálatából. Most Le fou-t vettem elő. Bizay kezdetén nem is figyelve, a házi nővel beszélgete. Jött most egy pár szép, nehéz passage. Hozzám repült: „Mit hallok? Hisz ez Liszt-féle akkord vala? De már ez sok, illy dalnokné, s mellette mily virtuóz a zongorán!” S kezemet fogá meg, s lelkesítve csókolá. Mindjárt ebéd után Schodelnéről vala szó. Mély részvéttel szólottám róla. „Nem írt Nagysád néki egyszer?” — mond Bizay. „Én-e? nem, miért?” „Kapott ő

532 Nagy Leó, táblabiró Pestről.

533 Sajkásdalt (olasz).

534 Elbűvölve (francia).

137