Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1840 december – 1841 augusztus. 3 kötet. (Győr, 2006)

A napló szövege

Pepi, utóbb tante Claire-rel, oncle Misch-sel. Délután Ignác jött, később Dorsner Stollal, ki őrségen van, utóbb tante Sophie jött. Anyám ma Noszlopynénál425 volt.

Szerda, 4-én. Délután Ocskayné két leányával volt itt. Anyám játszott este Murray, Ocskay és oncle Misch-sel. Első szombaton leányával Hídjára megy. Bár én is légy alakban orrán, nem, inkább a kocsik egyik szögében, vele utazhatnék! Marinak migrénje van — fekszik. Igaz, Vojna Klebelsberg helyett, Császár huszárezredet kapja — beh, nagyasszony lehetnék már! Mondom, mondom, Tóni bácsi, ha nem siet — még világ csodáját éri el! Szép gyűrűt nagy smaragd s két gránáttal, „Hit remény s szeretet”-tel belévésve, vettem egy szegény nőtől két pengőforint a nyert pénzből. Tegnap midőn éneklék, a Szemirámisz-ária egyik pompás roulade-ja után, úgy tetszett, mintha tapsolni hallottam volna. Nem zavartatám magam. Este Dorsner mondá, hogy az ezredessel 1/4-nál tovább lesték énekem, s, hogy végül az ezredes gyermeki örömmel kezdett tapsolni. „Wir wollen sie recht sekieren,426 mondá.” — mondá. „Az ezredes?” — kérdém nevetve. „S ha tudná, mit mondott még reá!” Nem kérdés. „Ön ismeri őt.” „Én? Dehogy!” „Én csak úgy értem ezt, hogy Ön tudja, mily nagyon visszavonulva él ő, miként sehová sem se megy, de bizonyossá tehetem Önt, szóval, ő Önnek igen nagy tisztelője.” Mondom, mondom, Etelka kisasszony mennyi bajt okoz! Resink is mondá, hogy Flandorffer427 még egy úrral soká hallgatódon az ablak alatt, s a lármázó gyermekeket mindig csendre inté. így hát nem csak magamat hoztak ámulatba roulade-jaim.

Csütörtök, 10. Felébredtem, s ismét, újólag behunytam szemeim — ah, nem akarám ébredéssel eltöröltetni azon kedves képeket, melyek előttem lebegtek! Adélé vala nálunk, s hirdeté, hogy velük ő is jött. Kérdőn néztem reá. Szívesen ölelt meg, s kis szünet múlva kezét az enyémre fektetve mondá: „Úgy áll minden, hogy ő csak azt kívánja Öntől: szíves elfogadtatást, egy kézszorítást s végül levelezést.” Adéle-nek fehér kesztyűje volt, oly puha, mint a bársony. Némán szorítám meg kezét, s kifejezhetlen csendes boldogságban merengék rajta. Ő jött. Kézszorítással fogadám, s mint jegyesemet tekintém. Csak engem látott. A szoba úján vala festve. Gyakran kezét nyújtá nekem, a teli, puha kezét. De ő oly búsnak tetszett, szótalan vala, s komolyan látszott ábrándokon csüggeni,

425 Noszlopy Ignác felesége.

426 Rendesen akarjuk őt szekírozni (német).

427 Flandorffer Ignác, soproni nagykereskedő és szállítási vállalkozó.

118