Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1840 december – 1841 augusztus. 3 kötet. (Győr, 2006)

A napló szövege

tapad Etelkára.” Ha valóban tetszem neki, nyilván nincs elég courage-a azt mutatni; vagy még nem tudja, miképp kell udvarolni — vagy tán igenis büszke, hogysem a jégszívű gúnyának (pedig ez nem igaz!) kitegye magát. Gouter előtt Tar s Rótt közt ültem; ezután üres helyt hagytak Stoll és Chernél között. Utóbbi ismét később példátlan merész vala. 10-kor Stoll és Salm elmentek, mivel még Whysst ki kelle vinniük. Ekkor érzém a sűrű szoknyákon át, miképp Chemel térdemet könnyen egy-egy ujjával símogatá — pillanatomra sem méltatám, felszöktem, órára néztem s tőle tova, egészen anyám mellé ülék. E pillanattól fogva reá sem néztem. A disznó! Akartam neki mondani, hogy a kezek asztalra valók — de ez igenis feltűnt volna, ki tudja, mit hittek volna. Semmirevaló, aljas, durva, érzéki ember! Utálom, gyűlölöm őt!

Hétfő, 7-én. Hála az égnek, egyre esőzik. Lórimnak írtam, ma Vízkelety Etelkának. Délután jött ismét Dorsner, Tar, Chernél, Budayné Lórival s tante Claire; s a tegnapi játék folytattatott. Tegnap egy, ma két pengőforintot nyertem. Furcsa, hogy anyám tegnap 15 pengőforintot vesztvén, mégis jókedvű maradt, ma felét vissza nyeré. Chemel szörnyű bankot retirált éjfélkor — tovább csak nem játszhatánk! Dorsner volt a vesztő, Tar csak azt veszté, mit tegnap nyert. Noha Tar s Chernél közt hagytak helyet — felkeltem, s Tar s Dorsner közé ültem.

Kedd, 8-án.Valóban csodálatosak Isten végzései! Délután zongorához ültem, s minekután egy óráig oly jól, mint már régóta nem játszottam volna, románcaimhoz fogtam. Ezeket nagy ária követé, ezt ismét más, s ó, csoda, én a futásokat, roulade-okat424 oly könnyűséggel daliám le, hogy szemeim inkább hálaérzést sugározva a szoba mennyezetén, mint kottáimon függöttek! Nem hiába folyamodám a Szentlélekhez! Meghallgatá kérésem! Valóban csuda ez, én, ki alig valék képes legnagyobb megerőltetéssel egy mortandot kitaszítani, most gyakorlott dalnokné képpen a legnehezebb áriákat a legcsodálatosabb könnyűséggel daliám! Két óráig éneklék, s nem is érzém, a legmagasabb hangokat nem is érezve éneklém; nem rikíték, s hangom erős és csengő vala. S végül elővevém a Puritán-i polaccat — a trillát éneklém! Crescendo, s tisztán és hosszasan! Nem roppant gyorsan, de mégis úgy, hogy trilla vala! Örömkönnyük nedvesíték szemeim s kifejezhetlen boldogságérzés folyá körül szívem. Mintha e szerencsét sejtettem volna, oly víg, oly derült, oly ment minden aggálytól valék már két nap óta. Anyám játszott Ocskay, oncle

424 Futamokat (francia).

117