Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1840 március-december. 2 kötet. (Győr, 2005)
A napló szövege
ben nem szabad egy szellemdús, szerény viseletű, erényes dalnoknővel karöltve járni! S mégis elég balgák, elég erőtlenek vagyunk e szigorú törvényektől menekülni! Habár lelkünk merész, szabad röpte meg is veti ezen balítéleteket, mégis egy alávaló érzés, a hiúság, más, bon toni693 nők elvei ellen nem cselekedni, késztet bennünket ezek után magunkat alkalmazni! Szögényinénak pillanata jéggé dermesztett, akaratom ellen karom lecsúszott, eszmélek, gyorsan cirógaték egy szép gyermeket, ezáltal fordulást akarván adni vigyázatlan tettemnek. Továbbsétálánk, Cassiani többé nem vón karomnál — s egy büszke nő végett keseríthetém a szerény leányt? Leültünk O igen dicsekedett ismeretségemmel, mondá, mily jól esik egy ily bizalmas, szíves, szeretetre méltó lénnyel találkozni. Tán ő is látá ama sújtó pillantás? S megnyugtatni akart? Mayr jött ismét, igen kedves volt, ő másnak nem is ajánlá kabinját, bosszújában,694 hogy mi nem fogadtuk el. Kedvező szelünk lévén, a vitorlák kifeszítettek. Ez új volt előttem. Most Pellegrini jött. Albumomat nézé ismételve, s egy lapot csent ki belőle. Észrevevém, de hallgattam. 14 óra múlva visszatért s azt egy olasz verssel beírottan visszafekteté. Mosolyogtam. Elpirult s zavartan mondá: „Mi, olaszok ugyan igen tolakodók vagyunk! Önt nem is kérdve, merem magam önnek barátai közé sorolni! De higgye el, hogy meleg tisztelője vagyok, s maradok örökké.” Szerettem volna Maymak is egy lapot adni, de nem mertem; tudtam, bizonnyal zavarodva tettem volna, s így féltem, kedvezésnek vehetné, pedig ettől ments meg isten! Cassiani most napba ült. Én maradtam. Az angol jött most, s azon rajzot mutatá, melyet ma reggel készített. Egy svájci táj. Az egyik oldalon a táj neve, a másokon saját neve: Melkore, vala feljegyezve. Bár Neumann is, Hengelmüller is Mayr is jöttek, a kis Melkore oldalam mellett maradt ülve, s nem is távorozott többé, míg Pozsonyba nem értünk. Találá, hogy a nemes érzésű, müveit magyar jelleme nagyon hasonlít az angoléhoz. De mondá, hogy igen-igen hátra vagyunk, bűnös tespedésben létez az egész lakóság. Egy angol, mondá, mit nem tehetne mindent egy magyar nemes birtokán! Ily szabadsággal, annyi joggal s ily Isten áldással! De itt nem művelik az észt, nem a földet! Igen keserűn, de fájdalom, igen igazságosan kelt ki eme restség ellen. Utóbb Széchenyiről s természetesen patriotizmusról volt szó. Mindent, mit e pontban érzek, mondám. Melkore egy ideig reám nézvén, mondá keserű mosollyal: „Mit tart ön nagyobb bűnnek? Hazáját nem szeretve azt elhagyni s külföldihez menni, vagy pedig 693 Jó modorú (francia). 694 Ti. bosszúságában. 131
