Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1840 március-december. 2 kötet. (Győr, 2005)
A napló szövege
igen ekképp múlandó minden! Ezen Szalay, két év előtt csak engem látott, csak bennem élt, egy-egy szíves szómra szíve örömből szökött, egy pillantásomra ő mindent elfelejtett, csak szerelmét nem. Enyém volt ezen ifjú kebel első, lángoló lobbanása. Mily szerény, mily remegő volt ő, s ezen észdús, ezen talentumteli, ezen finom ifjú el nem nyerheti a viszontérzést — érdekelnie kelle engem —, de csak barátnője levék. Tökélyes odaadását, vég nélküli érzéseit minden bálon egy keringő s egy cotillonnal jutalmazám, s a boldog a hetedik égbe varázsolva érzé magát! Ezóta két év múlt el. Magamról hívém, hogy az első fellobbanása keblünknek nem lehet múlékony — mennyire búslakodanda szegény! De én azóta 17 év helyett 19-et számlálok; az emlékem eltűnt; s egy újabb, ifjabb feltűnés képe honol most azon szívben, melynek tökélyes, maradó úméjának hívém, képzelem magam! így dőlnek egy pillanatban hiúságunk fellegvárai be! Anyám Szögényihez ment most, és Szalay mellém ült. Soká, sokat beszélgettünk egymással. Mily egészen más volt mostan hangulata! A mellettem ülő Cassiani kisasszonyra figyelmeztetett most. Mindketten beszédbe ereszkedünk most evvel, franciául. Kis időre egy kék szemű, barna hajú, érdekes külsejű leányka tűnt fel a fedélzeten. Kérdésemre Szalay távozott, hogy megtudhassa, ki ő? A nap végett túlsó oldalra ültünk most. Mayr jött hozzám. Hosszas, érdekes beszélgetés után, fígyelmeztete Szögényinére. Átmentem. Anyám bevezetett neki. De meglehetős szótlan volt, az elválás ború után. Szalay jött ismét. Ezt a szép kapitány váltá ismét fel, míg ebédre terítettek. Mayr asztalhoz kért. A zoc Szögényi pár, egy bécsi secretarius, Neumann tábornagy fiával, Mayr s mi ültük körül az asztalkát. Mayr átellenembe ült. Nagyon meleg volt. Chemisettet levévén, csak vörös bajádért vetettem vállaimra. A levest hordták éppen fel, midőn Esztergomnál valánk. A kiszálló Szalay hozzánkjővén búcsúzott. Ezután Mayr a legnagyobb kellemmel a háziúr szerepét játszván, szép kezeivel levest osztott, s a tálakat ismételve kínálá. Emellett ő s a tábornagy mindig franciául beszélgettek velem, s Mayr csak reám figyelt, csak értem látszék itt lenni. Csemege hordaték fel. Mindenki vett valamit. Mayr kezeibe egy bonbont vön s azt elolvasván, nékem átnyújtá. Mellém fektetém fülig pirulva, mert sejtém a célzatos sorokat. „Mais il le faudra lire.” — mondá mély pillantással, s zavaromon örvendeni látszó pajkos mosollyal. Reá vetém szemeim s olvasám: „Willst Du in Freuden leben, So liebe, was dich liebt. Ein Herz muss 685 685 Titkár, titoknok (latin). 127
