Andreas Grailich: Moson vármegye leírása (Győr, 2004)

Andreas Grailich: Moson vármegye leírása

5. Népesség

A nemeseket nem számolva, a népesség az 1805. évi népszámlálás szerint 53-321 főt tett ki. 1785-ben 148 férfi nemesembert számoltak. A lélekszám azóta több ezerrel növekedett, és hogy a népesség még mindig növekszik, azt már a felületes szemlélő sem vonja kétségbe. A születettek száma csaknem minden évben jelentősen meghaladja a meghaltakét. Mindenütt növekszik a lakások száma, mégis mindig túl kevés van, és a lakbérek évről évre emelkednek. Egy új falu, Szentkázmér csak néhány évvel ezelőtt települt. Ez és más egyéb, az itteni népességre kedvező körülmények teszik érthetővé, hogy 1780 óta, amikor Windisch 49.575 lelket számlált, a népesség 1/7-del növekedhetett. Mert most több mint 57.278 (a legújabb számlálás szerint 57.829) ember él itt, azonban a győri egyházmegye 1818. évre szóló kalendáriuma kétség nélkül hiteles forrásokból merített adata az evangélikusok lélekszá- mát túlságosan kevésnek adja meg. A kalendárium csak 6.304 nem katolikussal számol, mindazonáltal a különös buzgalommal és pártatlansággal végzett számlálások újólag 6.809 evangélikust találtak. így 1.580 ember jutna egy négyzetmérföldre.

A lakosság három fő nemzetre oszlik: a németekre, a magyarokra és a horvátok- ra.

1) A németek alkotják a népesség legnagyobb részét, hozzávetőleg 3/5-ét. A vármegye középső részén, a Fertő tó mentén és a Duna jobb partján élők legtöbbször e nyelvhez tartoznak. A németeknek már a császárság kezdetén, vagy még korábban meg kellett telepedniük ezen a vidéken. Az itteni németeket sokan a régi gótok és bójok maradékainak tartják. Milyen sokan maradhattak vissza itt akkoriban, amikor Nagy Károly egészen Győrig nyomult? Ha az itteni németek néhány tulajdonságot és szokást át is vettek magyar szomszédjaiktól, a németség pecsétjét mégis homlokukon hordják. Serénységük és szorgalmuk, tiszta, őszinte és jámbor lelkületűk, emberbaráti természetük, egyenességük és jószívűségük, isten- és hazaszeretetük, polgári hűségük, háziasságuk és a szülőföldhöz való belső kötődésük, mértékletességük és rendszeretetük, kevés kivételtől eltekintve, nem vonható kétségbe. Ezen erényekben nem állnak többi honfitársuk egyetlen osztálya mögött sem. Keblük nem duzzad harci gyúanyagtól, a hadisten már régóta nem az ő istenük, ami kétségessé tehetné gót eredetüket, ha nem tudnánk, hogy a mai görögök és rómaiak már távolról sem olyanok, mint őseik voltak. Sokkal inkább űznek békés mesterségeket és ügyleteket, legszívesebben azon a helyen, ahol a világra jöttek. Sehol sem ragyog rájuk szebben a nap, mint itt, ahol legelőször felfénylett nekik. Ha el kell hagyniuk szülőföldjüket, legtöbbször honvágyszerű sóvárgás fogja el őket, tanújeleként annak, hogy az egyhangú síkság lakóit éppúgy megbetegítheti a honvágy, mint a savo- jai, a svájci, a tiroli és a salzburgi Alpokban élőket, ha romantikus völgyeiktől és hegyeik örökké behavazott csúcsaitól távol kell élniük. Eközben, habár többre becsülik, hogy a szorgalommal elvégzett napi munka, a nap terhei és a tüzes fáradozás áll23