Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)

Filep Antal: Térképek vallomása Győr megye néprajzáról, tájtörténetéről és környezeti kultúrájáról

Településünk útifalu. Valószínűleg eredetileg orsós szerkezetű volt. A mai utcai településképen ez nem látszik nyilvánvalónak, hiszen az országút valószínűen a középkori szentegyház helyére épített barokk épület keleti szentély falánál úgy fut el, hogy szinte észrevehetetlen.A falu nyugati házsora pedig, amely a hegy felől kicsit magasabban fekszik, az utca keleti oldalánál befordul a templom mögé, s így a templom déli, nyugati oldala mellett is lehet közlekedni.

A falu település-szerkezetének sajátossága, hogy a hegyekbe 3-4 köz vezet fel, mintegy mellékutcákat alkotva. A község déli végén már 1836-ra kialakult egy fordított V alakú telektömb. Ennek a nyugati ága felkapaszkodott az Alsó szőlőhegy felé, illetve a két szőlőhegy közötti legelőre. Ez az utca az un. Hegysor, amely szintben két részre oszlik. Az utca nyugati oldala egy emelkedő löszös tereplépcső külső szélén fut, a keleti oldala viszont mélyút, méghozzá a fordított V alakú telektömb telkeinek többségét teleklábi útként fűzi fel. A Hegysor őrizte meg a Kisalföld egyik legszebb, legarchaikusabb épületegyüttesét, amelyet az 1970- es években műemléki helyreállítással megpróbáltak megvédeni, Az épülettcsoportot később gondozatlanul hagyták, s mára eléggé megromlott az állapota. A Hegysor teleklábait meredek löszfal zárja. Ez a természeti jelenség a kisalföldi tájban viszonylag ritka.

A település sajátossága, hogy a főutca telkei aszimmetrikusak. A nyugati teleksorban a szegényebb gazdák, zsellérek házai sorakoztak többnyire, A keleti házsorban telepedtek meg a nagyobb gazdák, telkeik, udvaraik a domboldal teraszáról a mélyebben fekvő részek felé hosszabban lenyúltak. A keletelt templom szentélyétől a legelők és a határvízjárta részei felé a Mezőőrsre Illetve a Bársonyos-Öreghegyre vezető hajdan gondosan karbantartott, gondozott mezei út vezet ki. A főutca keleti házsora teleklábjától mind az északi, mind a déli oldalon a rangos gazdák házait telepítették, ez volt az un. Sós utca, Ennek az utcának a délkeleti végében, önálló háztömbben települt a református egyházközség udvar mélyén épített tempoma, az utcafronton pedig a papiak, kántorház, iskola. A település ezzel a jelentős keresztutcával T alakot öltött. Igaz utóbb aT alak déli oldalán a főutca meghosszabbodott és a falu laposabb, délkeleti részén új negyedet alakítottak ki. Az 1950-es évek légifényképei még nagyon is karakteresen tükrözték a település „T-formát“ követő alapstruktúráját. Tápszentmiklóshoz, Nyalkához, Pázmándhoz, Pérhez hasonlóan Tápon is sok archaizmust őrzött meg a szalagtelkes, fésűs beépítésű település-, és utcakép az 1970-es évekig.

Az utcaképet az ágasfás, szelemenes tetőszékű házak helyenként tömeges megjelenése tette sajátossá. Ennek a hátterében ott találjuk azokat a hátrányokat, amelyeket a török hódoltság a 17. és a 18. századi feudális restauráció szűkkeblű jobbágypolitikája okozott. Hasonló fejlődésű települési, építési sajátosságokat láthattunk a ‘70-es évekig a szomszédos Komárom megyei községekben is mind a Dunától északra, mind a Dunától délre eső megyerészeken.

Táp lakosságát Fényes Elek 1851-ben 1310 főben állapította meg. Közülük 593 a katolikus és 727 a református egyház kötelékébe tartozott. Mivel településünket a vasútvonalak elkerülték, épített országutat is viszonylag későn kapott, és azt is évtizedekig elhanyagolt

állapotban tartották, nagy lett a vándorlási vesztesége, A 2000. évi népszámlálás csak 700 főt vett nyilvántartásba. Ez azt is jelenti, hogy az 1785-ös II. József féle népszámláláskor Tápon talált népesség szám (1130 fő) 62,7%-a él itt, a harmadik évezred kezdetén.

Az állandó település nélküli, majorsági gazdálkodásba vont, uradalmi puszta korai ábrázolását adja a bencés birtokszervezet Győr déli határával érintkező, Győrszabad- heggyel szomszédos, Szentiván, Hecse Puszta, Nagy és Kisbarát, Nyúl, Táplány pusztával körbe fogott Kismegyer 1775-ben készített térképe. A praediumként kezelt uradalmi egység közvetlenül igénybe vehette atágabb szomszédság bencés uradalmi jobbágyainak, zselléreinek robotját. Tudjuk, hogy a szomszédos szőlőhegyek állandóan kint lakó, hegyi lakást tartó szőlőművesei is forma szerinti zselléri jogállást kaptak, és kötelesek voltak bizonyos mennyiségű munkát végezni Kismegyer uradalmi földjein. A kismegyeri határ magában foglalta a Győrszentiván illetve Hecse puszta, Táplány puszta szomszédságába eső „Sass Hegy” területét, és azokat a magasabb fekvésű területeket, amelyek Győrszabadhegy felé szántásra alkalmasak voltak.

Kismegyer uradalmi épületegyüttese viszont a mélyebb fekvésű, legelőként, kaszálóként hasznosítható részre esett, a Pándzsa völgyének egyik teraszát foglalta el. A győri határon a Pándzsát zsilippel, gáttal zárták el, a felduzzasztott vízzel malmot működtettek, amit a latin Mola felirat igazol a Szabadhegyi határpont szomszédságában. A duzzasztás miatt a Pándzsát térképészünk a rivulus latin szó helyett Lacus-ként jelöli, azaz tó minőségét jelzi. A Sashegy és a Pándzsa közötti széles térség legelőt ábrázol, amelyet mind keletről, mind nyugatról kisebb tavak, nyílt vizek tarkítanak. A legelőként való hasznosításra utal, hogy a lapos részen több ponton gémeskutat ábrázolt a térképész. Középütt a két kút mellett néhány házat is ábrázol. A napóleoni időkben elhíresült kismegyeri major épület- csoportját a Pándzsa szomszédságában Allodium felirat jelzi. A Pázmánd, Nyalka, Táp irányába vezető un. Palotai út mellett a térképész feltünteti azt a kápolnát is, amely még ma is segít a terepi tájékozódásban. A térkép tanúsága szerint Nyúl felé a terep Ismét magasabbá válik, ahol szintén szántógazdálkodást folytattak.

A szántásra alkalmas területet ésszerűen nagy táblákra osztották fel. Sajátságos azonban, hogy a mai gyakorlattól eltérően a közlekedési utak nem követik a táblák beosztását, hanem a terepviszonyokhoz, helyi adottságokhoz jobban igazodva, ívesvonal- vezetésűek. Az állandó lakosság nélküli uradalmi puszta különösen értékes ábrázolása agrár- és tájtörténeti, településtudományi szempontból nagy érték.

A Kismegyeri bemutató térkép azok közé a kartográfiai ábrázolások közé tartozik, amelyek jó grafikai iskolázottsággal a térképi tájábrázolás keretein kívül avatott hitelességgel az egykori életet képileg is megjelenítik. Boglyákat rakó alakokat látunk rajta favillákkal. Arra gondolnánk, hogy széna munkát végeznek. Valószínűbb azonban, hogy aratási ábrázolást hagyományozott reánk a térképész. Erre utal, hogy néhány, kévékből rakott keresztet is rajzolt, mellettük a kévekötésnél a rendről való felszedés eszközéül szolgáló görbe sarlót tartó alak látszik. A háttérben két magas, vágatlan tábla körvonalait látjuk. A boglyák és a táblák között villával összerakott csomókat, „csirkéket“ ábrá