Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)

Filep Antal: Térképek vallomása Győr megye néprajzáról, tájtörténetéről és környezeti kultúrájáról

zolt a művészi hajlamú térképész-grafikus. Arra kell gondolni, hogy az Alföldön a 20. század közepéig gyakorlatban megmaradt aratási módot kívánta megörökíteni. Itt a ké- vézés mellett a rendről szénaszerűen szedik össze a gabonát, és rakják boglyába, másnéven vontatóba, latinul cumulusba. Ez az eljárás nagyon meggyorsította a betakarítást és jelentősen lecsökkentette a munkaerő szükségletet is. Ez a jelenség hazánkban a 16. századig nyúlik vissza. A térképész humorára jellemző, hogy a térképen való méréséhez szükséges léptéket boglyának támasztott létraként rajzolta meg. Ábrázolásunk ennek az eljárásnak az egyik legkorábbi rajzi dokumentuma. Érdemes lenne alaposabban tovább kutatni. (Tálasi 1957., és 1978.) Munkaábrázolása a néprajz számára is nélkülözhetetlen forrássá avatja. (PL XI/3.)

Győr városa és határa

Győr 1743-tól, mint szabad királyi rangot kivívott város jogilag nem is tartozott a történeti megye területéhez. Térképeink általában meg is álltak a város külső határának vonalánál. A Gyirmót, Ikrény, Abda közötti határvonal rögzítésénél bukkan fel a város nyugati határvonala. Máskora bencés uradalom pusztája, majorja Kismegyer térképe a város déli környezetéből Szabadhegy történeti magját villantotta fel.

A Rába szabályozására készült térképsorozat a Rába és a Rábca torkolatával együttesen a befogadó Mosoni-Duna mellett rögzítette a város térképét is. (GYEL No 136.)

A város erődített magjának Hrussovszky Imre által 1793-ban készített térképe is bekerült a gyűjteménybe. Ez az igen becses ábrázolás csak a legbelsőbb részekről nyújt felvilágosítást.

Győr várost és határát hadi fontossága miatt a birodalom hadserege rendszeresen felvételezte. Az I. (1782-1785.) és II. (1829-1866.) katonai felvétel országos felmérési sorozata közötti időben különösen a Napóleon-kori támadásokra felkészülendő, az erődítési és a sáncolási munkákat kitervelő hadmérnökök számára szinte sorozatban készültek a szokványos, 1:28.800 arányú felvételeknél részletesebb térképművek. Ezeket Gazdag László becses és jól illusztrált tanulmányából alaposan ismerjük is, bár sajnálatosan csak fekete-fehér fotónagyítások és az egykori, nem igazán finom nyomdai reprodukciós módszerek örökítették meg ezt az igen értékes gyűjteményt. (Gazdag 1965.)

Győr polgársága, katonai alattvalói a város Árpád-kori, középkori magját is magában foglaló, a kor hadi, tüzértechnikáján alapuló, olasz, fülesbástyás, kazamatás várfalrendszer mögött kerestek védelmet. Négy esztendőt (1594-1598) kivéve, amikor a török megszállta, mindig a királyi uralom és védelem alatt állt, és a végvárrendszer fontos pontja volt. Erődítményeit a 19. század első harmadáig érintetlenül is hagyták. Kazamatáinak egy részét is csak az 1930-as években bontották le. Az erődítmény északnyugati sarkát az ún. Püspökvárat a várfalak lebontása után is meghagyták, hiszen a püspöki palota, a kanonoki házsorok és az ún. kisszeminárium épületegyütteseit statikailag is

veszélyeztette volna, ha a kora újkori bástyákat, várfalakat megbontják. Déli és keleti irányban viszont a reformkorban lendületes fejlődésnek induló város, mint a gyík a bő-* réből kibújt, lebontották a városfalakat, betemették a várárkot, az egykor Rába és Duna vízzel is elárasztható részét, elegyengették a valaha építési tilalom alá eső árkait és sáncait. Erre a részre építkezett a klasszicista Győr polgársága. Jellegzetes módon a 19. század közepéig viszont az egykori sáncok előterét, a hajdani vásárteret szabadon hagyták. Ide települt később a Bécsbe vezető vasút állomása és a Győrt Budával, Béccsel összekötő országút is itt kapott helyet. A lábon hajtott jószágkereskedelem felszámolódásával tehát, a hajdani vásártér adott helyet a modern nagyváros fontos közintézményeinek, jóléti parkjainak.

A 16-17. századi hódoltsági viszonyaira felkészülő és a törökkori életfeltételeket elfogadó erődített város azonban nem létezett volna a Rába és a Rábca, a Duna természetes védelme alatt álló elővárosok, a vár hatóköréhez szorosan tapadó települések nélkül. A város a Rába Rábca közé települt, a bécsi kapu előterében felépülő újvárosi része szerves egységet alkotott a várossal, és sokáig megőrzött némi belső autonómiát is. Újváros fogadta be a hódoltságból menekülő, elfutó egyéneket, kisebb közösségeket és viszonylagos biztonságot nyújtott nekik. Itt éltek és alakították ki intézményeiket a 17-18. század során a lutheránusok és a kálvinisták.

A Rábca és a Duna között alakult ki a Sziget városrész, amely a szabad királyi rangra emelés után is megőrizte a püspöki mezővárosi jogállását. A püspöki-földesúri hatalom a győri zsidóság megtelepüléséhez is szabadalmakat nyújtott.

A Dunától északra a szigetközi részben Révfalu és Pataháza a 16. század óta látképszerűen is megörökített önálló település. Később a város negyede, de sajátos, külön fejlődését az is bizonyítja, hogy a szentszéki egyházmegye-rendezésig ezek a városrészek az Esztergomi Főegyházmegye ordinációja alá tartoztak a Sziget-, a Csiliz- és a Csallóközzel együtt.

A város minden polgári, társadalmi, gazdasági rangja ellenére nem nélkülözhette a város határain belül és a város polgárai között a mezőgazdasági őstermelői réteget sem. Debrecen civis gazdáihoz vagy a kolozsvári hóstáti földrészekhez hasonlóan Győr városának is volt mezőgazdaságból élő, a várost élelemmel - gabonával, kertészeti termelvé- nyekkel, hússal, tejjel - ellátó polgárrétege, akiknek tevékenységét sok bérmunkás segítette, szolgálta. Ez a mezőgazda-társadalom adta a város gazdasági, közlekedési életéhez nélkülözhetetlen fuvaros, hajóvontató, szekeres gazdaréteget is. Győr hazai és nemzetközi kapcsolataiban nélkülözhetetlenek voltak a gépi közlekedés meggyökeresedéséig.

Másfelől az erődített város polgárai is szívesen tartottak saját allodiális gazdaságot, birtokoltak saját közlekedési és fuvaros eszközöket, igát vonó állatokat. A Várból, a későbbi Belvárosból és az újvárosi sűrű beépítésű területről kivezető utak szomszédságából a 16. században a források kertekről írtak, ahol jelentős mennyiségű takarmányt halmoztak fel és ahol állatokat éjszakáztattak. A lábon hajtott, exportra szánt marhacsordák továbbításában, a győri vásárok felvásárlásaiban ezek a kertek nem kis szere-