Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)

Filep Antal: Térképek vallomása Győr megye néprajzáról, tájtörténetéről és környezeti kultúrájáról

pet játszottak. A későbbiekben ezeknek a kerteknek a helyét a győri majorok, a belső városi utcák polgári telkeinek tartozékaiként írják le. A 18. század békés időszakától kezdve a majorok állandóan lakott negyedekké váltak. Részben ide költöztek ki a város gazdálkodó, földművelő, állattartó és fuvarozó polgárai. Részben ezekben a negyedekben kapnak hajlékot a város polgárait kiszolgáló, a városi, a polgári allódiális üzemekben foglalkoztatott földnélküli munkavállalók és családjaik, A város déli előterében külön, saját identitású közösségként élt Szabadhegy népe Is.

Katonai térképeink, a III. felmérés időszakáig a városnak ezt a sajátos tagoltságát kiválóan dokumentálták, amikor a város nyugati, déli előterében „Májer-Mayer Höfe" vagy „M. H.”, azaz majorok jelzést tesznek az utcás, olykor zártsorú beépítés mellett is.

Érdemes megjegyezni, hogy a 19. és a 20. század városfejlődésének egyik fontos tartalékterületévé váltak ezek a negyedek. Az 1950-es évek középkorú belvárosi polgárai még az idős családtagoktól hallottak arról, hogy a belvárosi házakhoz valamikor a Nádorváros területén Veszprémbe, Pápára vezető utak mellett, vagy ezen utak közelében külső tartozékok kapcsolódtak.

Az újvárosi Szekeres Majorok vagy más néven az Öreg utca (Achim András utca) barokk épületeiben aTSZ-ek szervezése után is nyugat-európai színvonalon kertészkedő, tejgazdaságot fenntartó gazdák éltek.

Győr településszerkezetének sok párhuzamát lehet a tágabb nagytáj történetéből megvonni, Somorjától Komáromon át Pápáig. Biztos tudomásunk van hasonló térbeli társadalmi, gazdasági beosztásra, illetve sok jel utal arra, hogy hasonló szerkezetű települési berendezést joggal kereshetünk a későbbiekben. Annyi máris biztosnak látszik, hogy Győr város településszerkezete szervesen hozzátartozik a magyarországi osztottbeltelkű települések népes „családjához“, A térképek közül ezt igazolja a második katonai felmérés győri lapja, (Filep 1961., Gazdag 1969., Gecsényi 1987. és 2001., Györffy 1942. és 1943.)

Térképeink településkutatási adalékai - Településtípusok

Különösen erősen hangsúlyozni kell, hogy a megye egészét a zárt, csoportos falutelepülések jellemezték. Az uradalmak ugyan szerte telepítettek, szinte évente változó lakosságú majorokat, pusztai gazdasági telepeket, amelyekben az alkalmazottak számára lakóházakat is emeltek, de ezek jogi státusuk miatt is kívül estek az úrbéri elkülönítések, perek céljára készített térképek látókörén. Feltűnő, hogy a megye hódoltságba tartozott, nagyon erősen lepusztult keleti felében, egyes körzetekben, inkább meghatározták a táj összképét, mint a folyamatosságukat megőrző vagy újjátelepedő, újjátelepített falvak. Talán arról van itt szó, hogy a jobbágyközségek újraéledését a majorsági gazdálkodásnak alárendelve szervezték meg. Az uradalmak a megye felszabadított keleti felében úgy mérték ki a jobbágyközségek szántóit, legelőit, hogy a jobbágyok rákényszerüljenek az uradalmak roboton felüli iga-, munkaigényének kiszolgálására. Ez az 1960-as vagy az 1970-es évekig a megye keleti, Pusztai járáshoz tartozó részén a falukép építészeti arculatán is meglátszott. A megye nyugati felével szemben feltűnően archaikusabb maradt az épület- állomány is. Egy-egy utcarészlet, egy-egy épület ma is őrzi ennek az emlékét.

Kifejezetten hangsúlyozni kell, hogy a jobbágy, paraszt lakosság, itt nem hozott létre sem alföldi, sem kisalföldi típusú tanyákat, sem szórványként, sem tartozéktelepülésként magányos, földműves lakó - és munkahely együttesként működő szállásokat.

Kivételt csak a korai, spontán kialakuló hegybeli megtelepedés mutathat. A korai 18. századi eleji időszakban egymástól elszigetelt, tanyaszerű szőlőbeli kitelepedés folyt, de az alföldi sortanyákhoz hasonló, besűrűsödésnek induló fejlődéssel már II. József időszakában találkoztak a katonai térképészek. A huszadik századra szabályos utcahálózattá alakultak az eredetileg szőlőhegyi, (tanyai) szórványként kialakuló települések. A mind népesebbé váló, mind sűrűbben lakott hegy olykor zárványként fogta magába a telkes jobbágyokkal megtelepített „szabályos" falutelepülést. Ez különösen szembetűnő a Ménfőcsanakon bekövetkezett fejlődésben.

A szőlőhegyek, az állandóan a hegyben élők, lakást, pincét, istállót, esetleg pajtát magában foglaló hegyi hajlékai, szállásai közé, természetesen befogadták a szomszédos jobbágyfalvak szőlőbirtokos gazdáinak présházait, pincéit is. Térképeink ritkán foglalkoztak rögzítésükkel, hiszen a szőlők önálló, a jobbágyok szántói-, rét-, legelő- és erdőterületeitől eltérő jogi állapotban voltak. A jobbágyfelszabadítás törvényi kereteibe is csak később kerültek be a szőlők, bonyolultabb volt a bordézsma rendezése, felszámolása is, Jellegzetes tény viszont, hogy a Rába melletti homokhalmokon, dombokon a 19. század első évtizedeiben több szőlőhegyet létesítettek, amelyek a faluban lakóknak szinte hobbi jelleggel művelt szőlője maradt. Csikvánd, Mórichida, Gyarmat szőlői, pincesorai máig sokat megőriztek ebből a telepítésből. Győrszentiván szőlői, pincéi igencsak hasonlóan alakultak ki. Ezek a jobbágyi - paraszti családi üzemet kiegészítő szőlők a Dunától északra fekvő kisalföldi térségben is követhetők, illetve a csatlakozó komáromi, északveszprémi térségben is rendszeresen felbukkannak. Ezek a szőlők szinte mindig lakatlanok maradtak. Csak ritkán és másodlagosan költöztek ki elszegényedett zsellérek, elözve- gyült öregek. Ritkán, még az 1950-es években is lehetett példát látni arra, hogy egy-egy löszfaiba vájt lyukpincét utólagosan állandóan lakott menedékszállássá épített át egy-egy elszegényedett idős házaspár vagy magára maradt öregember, asszony,

A szőlőtelepítésnek, a településkezdemények kialakulásának olykor a futóhomok elleni védekezés adott indítékot. Kisebb-nagyobb népességre szert is tett egy-két ilyen ültetvény, de később szőlős jellegük megszűnt, mivel boraik nem bizonyultak verseny- képesnek. Ha el nem is néptelenedtek, elerdősödtek vagy gyümölcsössé váltak. (Dominkovits 1991.)

A zárt sorúvá fejlődő hegybeli falvak ház-, telekfüzérei a szőlő termesztésére alkalmas hegyoldalak vízmosásaihoz, szurdokszerű útjaihoz természetszerűen alkalmazkodtak. Az ilyen helyeken kusza úthálózat lehetett csak jellemző, a terepadottságok átalakí