Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)

Filep Antal: Térképek vallomása Győr megye néprajzáról, tájtörténetéről és környezeti kultúrájáról

ban ásott kutakkal biztosították a vizet, az emberi élet és az állattartás fenntartását. Vidékünk ásott, gerendavázas kútjai a rómaiak koráig nyúlnak vissza, amint azt az autópályaépítést kísérő ménfőcsanaki ásatások bizonyították. Később tégla és kő fala- zású, majd betongyűrűkkel kiépített kutak terjedtek el, de az 1960-as évek elején még néhol fellelhetőek voltak a boronafalú, kávás kutak utolsó példányai.

Az erek, folyások, a tavak nád és sás termése az 1860-as sőt az 1880-as évekig nem elhanyagolható nyersanyagot kínált az építkezésekhez, fedelékekhez és hatalmas befogadó képességű, kamrákban, padlásokon használt fonott tároló edényekhez (helyi nevükön kóborokhoz), de fűtőanyagul is szolgálhattak.

Az állami vízrendezések során azonban a nagy folyók szabályozásával párhuzamosan, még a nagyobb beavatkozások kezdetén elhatározták az erek, folyások kánálizálását. Míg korábban a füzérszerűen ismétlődő tósorok lassították a vizek gyors lefutását, és egy-egy eső után sok csapadékot tartottak vissza, az új beavatkozások - ellentétes akarattal - a vizek gyors eltávolítására törekedtek. Térképanyagunkban található is ilyen kanalizációs terv, amely az egyik Dunába folyó Bakonyér átalakításához, keskeny, mérnökileg megtervezett árokban való levezetéséhez kívánt útmutatást adni. A Bakonyéren korábban szélesebben elterülő réteket, legelőket öntöző, finom hordalékkal megtermékenyítő szabályozatlan folyását árokmederbe terelték, s a malomgátakat lebontva a tófüzéreket is megszüntették. Ettől ko- párabbá, szárazabbá váltak a folyások medrei. Kevesebb szénát termeltek az éroldalak, laposok. A nyári legeltetést is korlátozta az, hogy a füves felületek hamarabb kiégtek.

A malomtavak felszámolása a megye keleti felében nagyon jelentős mértékben visszaszorította a nádasos, sásos területeket. A helyi lakosság rákényszerült arra, hogy rátérjen a zsupkötésre,- fedésre. Ezek az 1960-as években még tanulmányozhatók voltak. Az 1700-as évektől a 19. század közepéig épített házak jelentős része tükrözte ezt a változást. A tetők héjalásának alsó rétege az eredeti gyékény vagy nádfedést őrizte, de az avulást évről-évre kézi cséplésű, kötözött zsúppal, szalmával pótolták.

Szinte természetes, hogy a meder- és az éroldalakkal aligha növelhették a táj jobbágyai, parasztjai szűkös szántóikat. A partoldalak kopárosai kerti földekként sem, vagy alig voltak hasznosíthatók. Mindössze a kevésbé termékeny kaszálók, legelők maradtak. A tavak és az azokat kísérő nádasok, sásos, gyékényes területek és tóméi léki rétek víz- szaszabályozás utáni eltűnése a vidék mikroklímáját is erősen módosította. Az éghajlat szárazabbá, sztyeppe jellegűbbé vált. Néhol az erek, folyások szélesen elterültek, hatalmassá szélesültek, széles, lapos füves mezőket alkottak a víz menti területek. Ezek olykor a hortobágyi vagy a dél-borsodi, mezőségi tájat idézték. Legelő, kaszáló funkciójuk nem volt elhanyagolható a történeti múltban. Bázisul szolgáltak a nyugatra hajtott marhacsordáknak. Szívesen élték füvét, szénáját, a Győr környéki uradalmak al lód iái is nyájai is, de a jobbágyfalvak csordáit is szinte a termelőszövetkezeti rendszer megszervezéséig járatták ezekre a mezőkre. Sajátos módon ezeket a füves kaszálókat, legelőket a szomszédos nagyüzemek a hetvenes, nyolcvanas években szívesen feltörték. Csak a leglaposabb, gyakran vízjárás alá eső részek ősgyepét hagyták érintetlenül.

Mind a Rába, mind a Duna menti ártértől fokozatosan emelkedő lankás táj bontakozott ki a Bakony hegység északi előtere felé. Az emelkedő lankák ritmusában olykor a Duna hajdani teraszait lehetett felismerni. Akár a Rába mentén, a Duna térségében az alsó kavicsos rétegeket a medrekből száraz, hideg periódusokban kifújt homok fedte. Ez a homokos térség könnyen megművelhető szántókat, kerteket, szőlőket is felkínált a legelők, kaszálók mellett. A helyi állatállományon kívül tájunk fogadta be a Kárpát-medence egyik legforgalmasabb, már említett marhahajtó útvonalát is. Az itteni legelők, kaszáló rétek a középkortól nélkülözhetetlen alapját adták a nyugati (olasz, osztrák, bajor, cseh, morva, sziléziai, brandenburgi, stb.) marhakivitelnek. Ezt az útvonalat nevezték a mészárosok útjának. (A németek Fleischhacker Weg névvel illeték,)

Nem csoda, ha olykor a túIlegeltetés jelei mutatkoztak. A könnyen megindult homok a telkes jobbágyok szántóiból jelentős területeket tett hasznavehetetlenné. Győr- szentiván felmérésénél a földmérő különös gondossággal dokumentálta a futóhomok kártételét (GYMSMGYL GYMU 114). Dominkovits Péter kutatásaiból tudunk a futóhomok elleni szervezett védekezésről, erdők telepítéséről. (Dominkovits 1991.)

A Rábára és a Dunára dűlő lankás, teraszos tájnak mintegy foglalatában feküdtek a Sokoró dombvonulatai. (A keleti Ságtól, Pázmándtól Asszonyfáig, Tápszentmiklósig terjedő ág, középütt a Ménfő, Csanak és Ravazd, Pátka közötti vonulat és nyugaton a Szemerétől Kajárpécen át a megye határáig futó dombsorfoglalt helyet.) Löszös, homokos rétegű oldalaikon a korai középkortól, az Árpád-kortól művelt szőlők díszlettek, a tetejüket, gerincüket sörényként ülték meg értékes erdeík. A dombok vidékét a Dunántúli középhegység részeként tartja nyilván a természeti földrajz. Az úrbéri térképezések virágkorában bontakozó földrajztudomány is a Bakony nyúlványait látta bennük. Agrár- történetileg, néprajzilag azonban, a kisalföldi termelési, társadalmi kultúra tipikus területének mutatkozott mindig, tehát a Kisalföld egészétől tájilag, termeléstörténetileg el nem különíthető ez a vidék. Lösz-mélyútjai talán a mai Magyarország egyik legtagoltabb dombságává avatják, szőlőik magasságából, erdeik tisztásáról a Kisalföld szinte egésze áttekinthető. Vonulatainak körvonalai, jellegzetes táji vonásai tiszta időben nagyszerűen szemlélhetők a szomszédos megyékből. A pannonhalmi kolostor koronázta vonulatot, a Csanak Ravazd közötti gerincet olykor a Csallóközből, a Komárom Pozsony közötti csallóközi, szlovákiai vasútvonalról is jól lehet látni.

Tájunk társadalomföldrajzi tagoltságához és a megye nyugati felétől eltérő jellegzetességeihez nagymértékben járult hozzá, hogy a török hadak megjelenésétől rendkívül mostoha sorsa volt. A Győr, Komárom, Pápa, Tata megvívásáért kezdett minden hadjárat feldúlta, minden Bécs ellen indított, nagy török hadműveletnek a legfontosabb útvonalába esett, Nem elhanyagolható kárt, pusztulást hoztak a vidék végleges birtoklásáért indított osztrák, keresztény hadjáratok sem. A békésebb idők határvillongásai, portyái sem kímélték.

Északi része nem véletlenül kapta a Pusztai járás nevet, hiszen egykori település- hálózatát 1686 után sem állították helyre. Maradtak ugyan reliktum-települések, mint Győrszentiván, de a középkori lakosságot utóbb az apátsági uradalom horvát telepesek