Bana József et al.: Piroslámpás évszázadok (Győr, 1999)
Széchenyi Mihály: Vázlat a budapesti garni szállók történetéből
SZÉCSÉNYI MIHÁLY VÁZLAT A BUDAPESTI GARNI SZÁLLÓK TÖRTÉNETÉRŐL A 19. század utolsó harmadában a fővárosban a hatóságok számára a prostitúció elleni küzdelem állandó versenyfutás a valósággal: a titkos prostitúció állandóan át- és átalakuló megjelenési formáival. Az 1867-es pesti szabályrendelet - melynek hatásaként országszerte szabályozni igyekeztek a kérdést - még csak a bordélyház intézményét tűrte meg, mivel ez tűnt a legális prostitúció legjobban ellenőrizhető formájának, ám pontosan emiatt pártoltak el tőle fokozatosan a vendégek és a prostituáltak. Az 1884-es szabályozás már lehetőséget biztosított ún. magánkéjnők működésére. Azonban ez a szabályozás is elavult volt már meghozatalának pillanatában. Pekáry Gyula budapesti rendőrfőkapitány a budapesti a titkos prostitúció egy új - ekkor már több mint két évtizede létező - jelenségére kénytelen reagálni, a Főváros átiratára válaszként küldött 1891. december 10-diki jelentésében. A gond forrása az akkori IV. kerületben a Károlyi utca 5 sz. alatt működő Garcon Hotel, amelynek a IV. kerületi iskolaszék a bezárását követelte. „Közegeimnek hónapokon keresztül a nap és éj különböző részében eszközölt megfigyelések alapján tett jelentéseiből arról értesülök - írja Pekáry -, hogy a kérdéses szálloda környékén oly jelenetek, melyek a járókelőket nézve közbotrányt keltenének, s e szempontból rendőri interventiót igényelnének, csak a legritkább esetekben fordulnak elő. Ami azonban a hatóság intézkedését kihívja, azaz, ami bent a szállodában rendszeresen űzetik. Ezen szempontból nemcsak a gróf Károlyi utcai, hanem a Vadász utca 4 szám alatti, továbbá a Hajnal utca 6. sz.. Képíró utca 9. és a Szerecsen u. 31. sz. az ú. n. szállodák ugyanezen tekintet alá esnek. Ezen ún. „garcon szállodák’-ban szálló vendégek egyáltalán nem, vagy csak a legritkábban fordulnak meg, úgy hogy pl.: a 4 hónapon át eszközölt pontos hivatalos feljegyzések szerint évi átlagot véve fel, a gróf Károlyi utcai szálloda egy-egy szobájára csak minden 203. napban, a Képíró utca 9 sz. szálloda egy-egy szobájára pedig csak minden 71-dik napban esik egy-egy rendes szállodai vendég. A tulajdonosok dacára ennek, megfelelő személyzetet alkalmaznak, magas lakbért és adót tizetnek, s mindezt szállodájuk jövedelméből. Oka ennek az, mert a huzamosan eszközölt megfigyelések szerint a kérdéses intézetek nem szállodák, hanem a titkos prostitúció közvetítésére alakult vállalatok.” A rendőrség négy pontba foglalta össze bizonyítékait: 1. a szállodákat folyton és állandóan kettős párok (férfi és nő) látogatják, 2. a nők nagy része foglalkozás nélküli cseléd, vagy titkos kéjnő, 3. a vasúti indóházaktól - azaz pályaudvarokról - és hajóállomásoktól utazókatvendégeket sem bérkocsisok nem szállítanak, sem hordárok nem vezetnek ezen szállodákba, 4. és a férfivendégek rendszerint helyi, azaz budapesti lakosok. A hatóságnak azonban nem volt törvényes alapja a beavatkozáshoz. Nem foghatta el, 55
