Bana József et al.: Piroslámpás évszázadok (Győr, 1999)
Csurgai Horváth József: Székesfehérvár és a prostitúció (Fehérvár piros lámpás századai)
kénytelenek a bordélyok előtt (Magyaródi András és Kása János) elhaladni, „hol az ajtó előtt pongyolában ácsorgó " személyek „ szemérem sértő csalogató jeleinek nem egy esetben szemlélői, s trágár beszédeik akaratlan hallói... ”, Seidel városkapitány természetesen kivizsgálta a polgárok kérelmét, de érdemi intézkedést nem hozott, tekintettel arra, hogy a Kert utcában „ember emlékezet óta voltak bordélyházak24 A Kert utcai intézet ennek következtében tovább működött, 1890-ben is csupán a tulajdonos váltást rögzítették a források.25 A későbbiek során is a Könyök közben engedélyezték a bordélyokat. 1888-ban itt 3 intézet működött. Ugyanebben az évben Stefanits Józsefné épített házat szintén e célra. Az épületet ugyan a Lövő utcára számozták, de a földszintes saroképület Könyök közi részén alakítottak ki 4 helyiséget. (A többi intézet is földszintes volt.)26 Bordélyok az 1880-as évtizedben a város más pontjain is létrejöttek. 1884-ben a Gyümölcs utcában Botos Katalin helybéli lakos nyitott intézetet. A tanács havonként fizetendő 5 forint türelmi díj ellenében engedélyezte működését.27 * A bujakórosok kezelésére a város is gondot fordított, minden évben külön nyilvántartást vezettek a gyógyítási költségekről. A kezelésükre vonatkozó iratok segítségével lehetőség nyílik a kéjhölgyek névsorának rekonstruálására is.28 Bujakórosokat több kórházban is gyógyítottak Székesfehérváron. A megye felügyelete alá két kórház tartozott. Egyik az 1865-ben épített országos kórház, amelyet még ugyanebben az évben megyei kórházzá, majd ismét országos kórházzá nyilvánítottak. A másik a megyeházi „ fegy’encz-kóroda A Budai úti kórházban 1 nagy szobát tartottak fenn 6 ággyal a bujakóros nők számára. A kórház ápoltjainak jelentős részét az e kórban szenvedők tették ki. 1870-ben a 313 gyógykezelt személy közül 45 főt (20 férfi és 25 nő) bujakórral kezeltek. A fegyenc-kórodában ilyen eset ebben az évben nem fordult elő. A fenti adatok az alispán véleménye szerint nem voltak számottevőek, s jelentésében azt állapította meg, hogy a bujakór a megyében nincs elterjedve. Ezt támasztották alá az újoncozás alkalmával végzett vizsgálatok is. Kéjhölgyeket csupán a városokban és a katonai állomáshelyeken tűrtek meg. Őket mint említettük, rendszeres vizsgálatnak vetették alá. A kóros és a fertőzésgyanús személyeket azonnal a közkórházba szállították. A megye községeiben is kezeltek bujakórosokat, szám szerint ebben az évben 13 férfit.2" A következő években a bujakórosok száma növekedett. 1873-ban 32 férfit, 26 nőt, a következő évben 27 férfit és 11 nőt ápoltak a megyei kórházban. A járási orvosok praxisában azonban számuk jelentősen megnövekedett, hiszen további 59 férfiről és 8 nőről van adat. Az alispán intézkedéseket hozott, amely szerint a járási főszolgabírók az egészséges idegen kéjhölgyeket őrizet mellett illetőségi helyükre kötelesek toloncolni. A w SZVL. uo. 1887. No. 8696. '' SZVL. Thb. jkv. 1890. No. 365. Magyaródi Andrásné hagyott fel az ipar gyakorlásával. SZVL. Tanácsi iratok 1888. No. 3641. ” SZVL. uo. 1884. No. 7064. SZVL. uo. 1879. No. 755, 7081, 7420. 1876. No. 7490. Fejénnegye 1870-ben. Székesfehérvár, 18871. 33-34, 38,o. 49
