Bana József et al.: Piroslámpás évszázadok (Győr, 1999)

Csurgai Horváth József: Székesfehérvár és a prostitúció (Fehérvár piros lámpás századai)

Helytartótanács.12 13 Az ezt megelőző években (1860-1863 között) a „gyógyköltség” összege lényegesen kevesebb volt, alig haladta meg a 788 forintot. Nyilvánvaló, legalábbis a gyógykezelési költségekből erre következtethetünk, hogy a prostitúció a korábbinál jelentősebben burjánzott.

A későbbiek során a város vezetőtestülete, a teljes tanács foglalkozott a „ kéjkérdéssel1868-ban e testület szabályozta a kéjhölgyek és a kéjhölgytartók ügyét. A teljes tanács a bordélyok számát is meghatározta, s az 5 intézetben megtiltotta az italmérést és a zenélést. A rendezés során ismét a kapitányi hivatalt bízták meg az ide vonatkozó szabályzat elkészítésével. Ullmann Miklós városkapitány szabályzata a korábbi, múlt századi kutatások miatt nem maradt fenn. Csupán annyit tudunk, hogy a szabályozás, amelynek kimunkálására küldöttséget hoztak létre, nemcsak a kéjhölgyekre, de a kéjhölgytartókra is vonatkozott. Utóbbiakat havi díj fizetésére kötelezték. Az összeget feltehetőleg a forgalom után határozták meg, hiszen a frekventáltabb helyen lévő Lövő utcai bordélyosnak 20 forintot, a Bébitz utcainak 10 forintot, az alsóvárosinak pedig 5 forintot kellett fizetnie. Ezeket a díjakat a tanács a város jótékony intézeteinek juttatta, tekintettel arra, hogy a díj fizetésre kötelezettek „öregségükre közgondviselés alá jutnak”."

Egy kéjhölgytartóval úgy tűnik több probléma is volt, mert Kronhoffer Jakabnénak az engedélyét Szent Jakab napjára felmondták.14

A kiegyezést követően a város polgárai többször felszólaltak a bordélyok ellen. Ezt figyelembe véve a teljes tanács 1868. április 28-án tárgyalta a bordélyok ügyét. Az ülés méltányolva a Lövő utcaiak kérését, az utcában csupán egy intézet működését engedélyezte. A többi 4 bordélynak a város más részeibe kellett költöznie. A bordélyok ablakait vas, vagy fatáblával kellett borítani. A kéjhölgyeknek az utcában „csak nélkülözhetetlen dolgaik végzésének ideje alatt, teljesen felöltözve” volt szabad megjelenniük. A kéjhölgytartóknak a tevékenységükhöz szükséges engedélyt a kapitányi hivatalnál kellett kérelmezniük, amelyet azonban a tanács adott ki. A kéjhölgyek ingyenes orvosi vizsgálatát a kórházban végezték.15

A törvényhatósági bizottság 1872 májusában - ismét a közfelháborodás miatt - tárgyalt a Sóhaj utcai kéjeidéről, amelynek megszüntetését az utca lakói kérték. A testület a kapitány hatáskörébe utalta az ügyet.16 17 Az éppen ekkor hivatalba lépő fiatal városkapitány, Havranek József intézkedését azonban nem ismeijiik, csupán közvetett adat van arra, hogy érdemi változás nem történt.

A városi levéltár forrásai különösen az 1880-as évekre vonatkozóan tudósítanak részletesebben a bordélyházak helyzetéről. 1881 szeptemberében dr. Károlfi Nándor (iskolaszéki elnök) városi képviselő indítványára tárgyaltak a kérdésről. Indítványában a Lövő utcai bordélyház kivételével a többi megszüntetését javasolta. Seidel Lajos városkapitány 1881 decemberére készítette el a szabályrendelet-tervezetet, amelyre vonatkozóan a tanács kisebb módosításokat tartott szükségesnek. A módosított változat figyelembe vette a közegészségügyi szakosztály javaslatait is. A közgyűlés 1882. február

12 SZVL. uo. No. 4985.

13 ti. a kéjhölgyek.

14 A városkapitány beterjesztett szabályzata elkallódott (Tanácsi iratok 1868. No. 3016.)

15 SZVL. Teljes tanácsi jegyzőkönyvek 1868. No. 28.

10 SZVL. Törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv ( Továbbiakban: Thb. jkv.) 1872. No. 138/1291.

17 SZVL. uo. 1881. No. 289.

47