Bana József et al.: Piroslámpás évszázadok (Győr, 1999)
Güntner Péter: A soproni prostitúció szabályozása és szerkezete országos összehasonlításban a századfordulón
legfőbb oka az volt, hogy több magánkéjnőt a közerkölcs nem tűrt volna el, tevékenységük a közép- és kisvárosokban jobban szem előtt folyt volna, mint Budapest egymilliós forgatagában. Schreiber adataiból azonban épp az olvasható ki, hogy a városok tűrésszintje nagyon eltérő volt.34 A soproni „titkon kéjelgők” fő kerítőhelye, mint ahogy az egész országban, a kávéház volt.35 A soproni kávéházakban működött prostitúció visszaszorítására éppen a soproni kocsmárosok és kávésok ipartársulata kérte fel a városi közgyűlést. A társulat indítványozta, hogy szabályrendelet útján korlátozzák a kávéházi prostitúciót.36 A kérelemnek is szerepe lehetett abban, hogy már egy hónappal később megszületett a Szabályrendelet a fogadó, vendéglő, kávéház és kávémérés iparokról,'7 mely a kéjelgést az előbbi helyeken szigorúan tiltotta. A kávéházakban például csak férfi kiszolgáló személyzet alkalmazását engedélyezte. A soproni prostituáltak száma és a prostitúció szerkezete A vizsgált időszakban a kéjnők számára vonatkozó legkorábbi adat 1869-ből származik.3' A belügyminisztériumi körlevél a kéjnők és a „bujasenyvesek" száma után érdeklődött. A számontartott kéjhölgyek száma ekkor 20, a „titkon kéjelgök”-é körülbelül 15 volt. Ezek közül öt volt ,,bujasenyvesAz engedélyezett kéjnők és a „csavargók” számát az 1885-1903 közötti időszakra vonatkozóan az évenkénti polgármesteri jelentésekből ismerhetjük. Mivel a „titkon kéjelgők” számáról is pontos információ áll rendelkezésünkre, ezért egyedülálló módon a prostitúció egész szerkezetét tanulmányozhatjuk. A hiányos adatok ellenére a kéjnők számából néhány következtetés levonható. Sopronban 1869-től 1885-ig a prostitúció jelentősége növekedett, a kéjnők száma megsokszorozódott. Az 1880-as évek elején új bordélyházakat alapítottak, a bordélyházi kéjnők nagy számából következően az ügyfelek többsége ezeket a házakat látogatta. 1885 és 1895 között viszont jelentős visszaesés mutatkozott, a bordélyházak száma háromról kettőre csökkent. 1895 után ismét növekedés figyelhető meg, mely azonban már nem a bordélyházi kéjnők, hanem a „kóborlók” számának emelkedéséből származott, ami az utcai prostitúciót erősítette. Valószínű, hogy Sopronban az utcai kéjnők, a „csavargók” száma már 1890-es években meghaladta a bordélyházi kéjnők számát (magánkéjnő évente általában egy létezett), s ez a prostitúció korai szerkezetváltását tükrözi. 1895 után erősen hullámzó tendenciát mutat a prostituáltak száma, 1898-ban 202, 1899-ben már csak 85 volt a számuk. A hullámzást a .,csavargók" számának hirtelen ingadozása okozhatta, ami összefüggésben lehetett például a városban lakó katonák számának változásával; csökkenhetett a katonaság létszáma egy nagyobb hadgyakorlat, csapatmozgás esetén, s ezzel együtt a kéjnők közül a leginkább mobil „csavargók” tudtak leggyorsabban reagálni a változásra, máshol keresni jobb felvevőpiacot. 14 14 Máramarosszigeten például 46, Nagyváradon 30, Kassán 24, Szegeden 22, Gyöngyösön 17 magánkéjnő működött. így bár országos szinten Budapesthez képest számuk alacsony volt. számukat mindig a helyi társadalom toleranciája és igényei szabták meg. (Schreiber 99-102.) ” A kávéházi prostitúcióra Id. Forrai Judit: Kávéházak és kéjnők. In: Budapesti Negyed, 1996. 2-3. 110-120. *' Soproni Napló, 1901. május 16. " 1901. december 30. “ SVL IV. 1106/c. VI. 1322. 38
