Bana József et al.: Piroslámpás évszázadok (Győr, 1999)
Kránitz Marianna: A prostitúció néhány elméleti és történeti kérdése
istennőt hívom fel tanúnak!” szavak kíséretében megszólító - férfival közösülni. A férfi tetszése szerinti összeget fizethetett, ám lehetett az összeg bármily csekély, visszautasítani szigorúan tilos volt. Hérodotosz csúfondárosan megjegyzi: a szép nők jóformán még helyet sem foglaltak a templomkertben, már sor került az áldozatra, míg voltak olyanok is, akik hetekighónapokig rostokoltak, míg végre sikerült bemutatni azt... Föníciában (különösen Karthágóban, Sidonban és Tirusban) az Astarté nevű istennő különös tisztelete terjedt el, akit Armédiában Anaitisnek neveztek, másutt Urániának vagy Mitrának; az ókori Rómában Venus és Adonis, Egyiptomban Diana, Osiris és Isis, mindkét nem részéről egyaránt megnyilvánuló vallási ceremóniákban nyert dicsőítést. A zsidó nép Baál, Boloch és Astarté tiszteletére emelt templomokat. A legérdekesebbek talán a Ciprus szigetén megvalósuló templomi prostitúció jellemzői, itt ugyanis szám szerint húsz gyönyörű templomot emeltek (persze, gondoskodva a válogatott személyzetről is) Venus Duplex Amathunsia tiszteletére, aki Catullus, a költő szerint nem más, mint a Venust és Adonist egymagában egyesítő, gyönyörű, kétnemű istenség. Az Attika „országait" összefogó, első görög király, Theseus templomot emelt Athén falai között a szerelem istennőjének, mégpedig kettőt: az egyiket Aphrodité Hetaera, a másikat Aphrodité Porne tiszteletére. Lám, a szerelem kettős arculatú istennője: a hetéra és az utcalány... S ráadásul Theseus Aphrodité Porne szobra mellé még egy másikat is helyezett: Pitho-nak, a rábeszélés istennőjének a szobrát. (Talán a legelső, szoborban megörökített kerítőnő.) A szakrális prostitúció nagy teret hódított az ókori Rómában is. Kezdetét egészen Róma alapításáig vezetik vissza, mégpedig Acca Laurentia, azaz Lupa, az ikreket felnevelő nőstényfarkas nevéhez kötik. Romulus és Remus nevelőanyja azonban - egy kevésbé misztikus, de életszerűbb felfogás szerint - csak annyiban volt „farkas”, hogy magányos volt, és mint egyedülálló nő, a vándorlásai során a saját maga és a fiúk megélhetését a pásztoroknak nyújtott szexuális szolgáltatásai által biztosította. A monda eme változatának valóságtartalmát bizonyítja, hogy Róma egész történelmében „lupanaria”nak nem a valódi farkasodút nevezték, hanem következetesen - a bordélyokat. A vallási prostitúció egyik centruma Korinthosz volt, ahol több. mint ezer nő szolgált a csodálatosan szép templomokban. Közmondásossá vált, szent zarándokhely volt ez, ahol híres férfiak - politikusok, atléták, közéleti személyiségek - egymással versengve egész vagyonokat áldoztak az „istennők” tiszteletére. Ugyanakkor a templomokon kívül számos bordély is működött - jól példázva a szakrális és a profán prostitúció egymás mellett létezését - melyek látogatása persze nem volt státuszszimbólum, de a foglalkoztatottak létszámviszonyaiból ítélve a forgalmuk ugyancsak jelentős lehetett. A Krisztus születése körüli évszázadokra a szakrális prostitúció egyre jobban háttérbe szorult, s idővel végképp megszűnt, hogy átadja helyét a mai értelemben vett - fogalmazhatjuk úgy is: profán - prostitúciónak. 3. A prostitúció fajtái A „prostitúció” kitételt hallva szinte önkéntelenül a „rossz lányokra” gondolunk: az országutak szélén, a benzinkutaknál, az utcán strichelőkre, a bordélyházak páriáira, a középkori Impériákra vagy a múlt századi Nanákra. De szinte kizárólag a nőkre, hiszen a régi mondás szerint a prostitúció a nők ősi mestersége... 152
