Bana József et al.: Piroslámpás évszázadok (Győr, 1999)
Kránitz Marianna: A prostitúció néhány elméleti és történeti kérdése
lehet: így például ki ne hallott volna gyanús körülmények között gyors karriert befutó férfi-prostituáltakról („palota-pincsik”), avagy valódi érdem nélkül előbbre jutó, kétes erkölcsű nőkről... Az egyedi szintű prostitúciós jelenségek jellegzetességei társadalmi szinten tovább bővülnek: kiegészülnek olyan további közreműködőkkel, mint a strici (a futtató), a kerítő és a szobáztató, akiket összefoglaló néven - találó magyar szó híján - prostitútoroknak nevezünk. Az egy striciből, egy kerítőbői és egy szobáztatóból álló prostitútor-együttes (szokásos elnevezéssel: „Piroska és a farkas”-féle felállás) azonban - amelyben még, ha nyomokban is, de volt valami emberszabású - egyre inkább a múltat jelenti. Napjaink tendenciája ugyanis az, hogy a prostitúció társadalmi jelensége iparággá, komoly és rendkívül jelentős hasznot hozó üzletággá vált, amelyben minden közvetítő tevékenységet elidegenedett, speciális szervezetek látnak el: a prostituált ténykedésére, annak hasznát lefölözendő, sajátos szervezetek, közvetítő irodák és egész hálózatok épülnek. Ezek az apparátusok „gondoskodnak” a prostituáltak munkáltatásának összes feltétele biztosításáról. A társadalmi szintű prostitúció fogalmának mai definíciójába szervesen beletartozik a nagyüzemi módszerek alkalmazása, a csekély befektetetéssel óriási profit produkálása, valamint az egyéb devianciákkal való, igen szoros összefüggés, amelyek közül kiemelkedik a szervezett bűnözés meghatározó szerepe. A szervezett bűnözés ugyanis, azáltal, hogy átvette a prostitúció fölötti hatalmat, nem csak a bevételeit emelte sokszoros hatványra, hanem meghatározó komponense lett a jelenkori népvándorlásnak is: a Keletről Nyugatra irányuló migráció jelentős hányadát a prostituáltak mozgatása teszi ki. Persze, ugyanúgy, ahogyan az ukrán lányok vagy a román fiúk „letörik” a magyarországi árakat, a magyar lányok - olcsóságuk miatt - kemény riválisai a német és a belga prostituáltaknak... 2. A szakrális és a profán prostitúció Az emberiség egész történelmi életútját tekintve a legmarkánsabban a szakrális és a profán prostitúció határolódik el egymástól. Ez a különbség nem is annyira a jelleget és a tartalmat illetően érvényesül (hiszen a szolgáltatás szexuális jellege és az ellenszolgáltatás ténye azonos), hanem inkább az erkölcsi, a vallási és a jogi megítélés tekintetében. A szakrális prostitúció - az ősi természetvallásokhoz való kötöttségéből eredően - időben jóval megelőzte a „profán” prostitúció kialakulását és terjedését; ám, meglepő módon viszonylag hosszú volt az ókorban az a történelmi időszak, amelyben ez a két forma egyidejűleg és egymás mellett létezett. A szakrális prostitúció pontos időbeli behatárolása lehetetlen és még a térbeli elhelyezkedés is vitatható. Az azonban bizonyos, hogy az időszámításunk előtti évezredben Európa, Ázsia és Afrika jelentős részén a templomi prostitúció az egyén és a társadalom életét egyaránt meghatározó, igen fontos jelenség volt. Lényege: az istenek és istennők szolgálatában álló papnők és papok (nők és férfiak - kislányok és kisfiúk) olyan szexuális szolgáltatásokat teljesítettek, amelyek ellentételezése az isteneket, a templomot illette. Ezek a papok és papnők igen nagy társadalmi tekintélynek örvendtek, s az őket övező tisztelet - szolgálatuk megszűnte után is - egész életükre kihatott. Az ókori Babilonban Melitta istennő tisztelete dívott: minden nőnek életében egyszer kötelessége volt a templomkertbe zarándokolni, és ott a legelső - őt a „Melitta 151
