Bana József et al.: Piroslámpás évszázadok (Győr, 1999)

Kántás Péter: Jogalkotási dilemmák a prostitúció körül

Ami a gyakorlatot illeti, két dologtól bizonyosan tartani lehet:

a) egyrészt problémát okozhatnak a javaslat által használt fogalmak, értelmezési, illetve bizonyítási gondok sora merülhet fel;

b) másrészt - s itt az igazi probléma - nem látszik felsorakozni a javaslat mögé a politikai eltökéltség, a közvélemény egyértelműen elítélő értékítélete, illetve az a rendészeti „erő", amely e tilalmakat valóban komolyan vétetné az érintettekkel.

Az a) pont esetében minden értelmezési, bizonyítási dilemma hátterében az áll, hogy a prostitúció a maga közvetlenül realizált formájában rendszerint nem jelenik meg a közönség előtt, a nyilvánosság előtt ugyanis „csak" a kapcsolatfelvétel, az üzletkötés gazdag kommunikációs rendszere zajlik, ahol tehát csak a közvetlen üzletfelek tudhatják teljes bizonyossággal, mire irányul a köztük folyó verbális és metakommunikativ érintkezés.19

A b) pont kifejtése előtt általánosságban leszögezhetjük: ma egyre fokozódó társadalmi igény a közterületek (ideértve a közforgalom számára nyitvaálló helyiségeket és a közforgalmú jármüveket is) erőteljesebb védelme, az egyre agresszívabbá váló közterületi jogsértések elleni határozottabb hatósági fellépés, a jelenleginél következetesebb és szigorúbb szankcionálás.

A hatósági fellépés esélyeinek vizsgálatakor feltétlenül ki kell tágítani a látóteret és a közrend elleni jogsértések (pl. koldulás, falfirkálás, engedély nélküli árusítás, bliccelés, kutyatartás szabályainak megszegése, botrányos részegség) kriminológiai sajátosságait célszerű szemügyre venni. Ha a cselekmények motivációs hátterét nézzük, akkor alapvetően kétféle jogsértéssel találkozunk:

a) az egyik kategória esetében az általánosan elfogadott viselkedési normákkal ellentétes, garázda jellegű (riadalomkeltő, illetve közfelháborodásra alkalmas) közterületi „illetlenségekkel" találkozunk;

b) míg a másik esetkör tisztán gazdasági motivációjú: olyan illegális közterületi árusításról van szó, amelynél az eladó nem rendelkezik a tevékenységét érintő engedélyekkel, így a közterhektől „mentesülve” versenyképes árakon tud kereskedni.

Az esetek többségében az a) pontnál szocializációs problémáról van szó:", míg a b) pont esetében kőkemény egzisztenciális érdekről. Mindkét esetben tehát elmondható.

kereskedelmi forgalomban bárki hozzáférhet, aki ezt megfizeti - vajon nem farizeus törekvés az ilyen típusú „erkölcsvédelem”? Az egy másik kérdés, hogy a több száz -esetenként igen ízléstelenül megfogalmazott - prostitúciós hirdetést talán nem abban a naponta megjelenő hirdetési újságban kellene közölni, ahol állást, lakást, autót, stb. hirdetnek, hanem a profilnak megfelelő - kijelölt helyeken történő, lezárt - szexújságokban.

A nyilvános hely üzemeltetőjénél bizonyítási probléma várható: az üzletnek a prostituáltak „üzletkötését” eltűrő, illetve azt ösztönző működése és a lányok e helyeken tanúsított jogsértő magatartása közötti összefüggés a jog eszközeivel aligha ragadhatok meg. A valóságos élethelyzetekben ugyanis az alkalmazottak aligha képesek kétségtelenül megítélni (de nem is várható el tőlük), hogy pl. a bárpult előtt ülő vendég valóban prostituált-e, illetve az „egyenjogú” vendégek között lezajló kommunikáció végül is mire irányul. A kliensektől ugyancsak nem lehet semmiféle segítséget elvárni.

19 Márpedig jogállamban a felelősségrevonásra irányuló eljárásokban érvényesülnie kell az ártatlanság vélelmének, amelyből többek közt következik, hogy a jogsértést a hatóságnak kell bizonyítania, az érintett védekezési szabadsága nem korlátozható, igazmondásra nem kötelezhető, így természetesen beismerésre sem.

A hibás szocializáció, illetve a deviáns viselkedési formákat felerősítő, ezeket értéknek definiáló társadalmi környezet „felel” a jogsértésért, tehát az a szubkultúra - és így az erre szocializálódó személyiség - amely az ilyen típusú viselkedést természetesnek tekinti.

146