Bana József et al.: Piroslámpás évszázadok (Győr, 1999)
Kántás Péter: Jogalkotási dilemmák a prostitúció körül
figyelmeztettek a szabályozás „féloldalas” jellegére: ha a szabálysértési alakzat marad fenn, a jelenség teljes körű tiltása valójában komolytalanná válik: az állam ezáltal azt üzeni a társadalomnak, hogy lényegében lemondott a terület ellenőrzéséről, a rendőrség pedig nem tud és nem is akar a tömegesen előforduló prostitúciós cselekmények ellen fellépni. A másik gond az volt - amit a rendőrség bűnügyi és közrendvédelmi szolgálata egyébként évek óta jelzett - hogy a kizárólag az aktusra koncentrálódó szabálysértési alakzat' teljességgel tarthatatlan bizonyítási szempontból, hiszen tettenérést követel, mégpedig igen „speciálisat": a közösülést (fajtalankodást) és a pénzátadást tulajdonképpen egyszerre, egymásra tekintettel kell bizonyítani, ami gyakorlatilag lehetetlen feladatra kényszeríti a rendőrséget, nem beszélve a tanúként rendszerint egyedül számbajöhető kliensekről, akiknek a legtöbb esetben esze ágában sincs együttműködni a hatóságokkal. Amíg az üzletszerű kéjelgés, illetve az ún. közveszélyes munkakerülés bűncselekménynek számított'', addig a prostituáltak ellen indult büntetőeljárások igen gyakran végződtek olyan ítéletekkel, amelyek kizárólag a közveszélyes munkakerülés vétségét tudták megállapítani, hiszen az „élösdi", a „munkakerülő életmódot ” sokkal könnyebb volt bizonyítani e perifériára szorult elkövetői kategóriával szemben, mint a prostitúciót. A rendőrség az 1993-as dekriminalizációt követően az utcai prostitúció megfékezése érdekében újabb minősítési ,,trükkökre” kényszerült: sok esetben nem tiltott kéjelgés, hanem közerkölcs megsértésének szabálysértése7, illetve közúti közlekedési szabálysértések miatt indítottak eljárást. A rendszerváltozást követő időszak - kilépve a több évtizedes tilalomból, s kihasználva a jogszabályi hiányosságokat és a rendészeti szervek elbizonytalanodását - hirtelen „felpörgette” az egész szexipart, s jelentős tőkéket mozgatott meg az ún. masszázsszalonok kiépülése - valójában leplezett bordélyok - mind pedig a vizuális szex területén: még emlékezhetünk a kilencvenes évek elejére, amikor a fővárosban nem egy újságos-standon bárki megszemlélhette a pornóipar „termékeit", a szexuális aktus, illetve a nemi szervek öncélú, leplezetlen mutogatását. Ebben az időben a BM-hez is sorozatosan érkeztek a jelzések (polgármesterek, lakossági bejelentések, képviselői, pártpolitikusi megnyilvánulások, stb.) melyek arról ! A szabálysértésekről szóló, jelenleg is hatályos 1968. évi I. törvény 92. B-ának (1) bekezdése szerint: „Aki pénzért közösül vagy fajtalankodik. harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.” A jogalkalmazás számára az egyetlen könnyebbséget az jelentette, hogy a szabálysértési tényállásba nem került át a korábban sok értelmezési gondot jelentő üzletszerűség, igy legalább a kevés „tettenércses” esetben a rendszeres haszonszerzésre törekvést nem kellett bizonyítani. " A közveszélyes munkakerülés bűncselekményi és szabálysértési alakzatát az 1989. évi XX1I1. törvény helyezte hatályon kívül. E tényállás szerint, aki nyilvánosan a közerkölcsbc ütköző magatartást tanúsít, ötezer forintig tetjedő pénzbírsággal sújtható. Ez a megfogalmazás egyébként iskolapélda arra, hogyan nem szabad jogállami körülmények között egy jogsértő magatartást meghatározni. E tényállásnak ugyanis nincs elkövetési magatartása, hiszen minden olyan cselekmény belefér, amit a jogalkalmazó a saját értékválasztása alapján - közerkölcsbe (közszemérembe) ütközőnek vél. Mindez azt jelenti, hogy a rendőrség egy parttalan jogszabályi felhatalmazást kapott arra, hogy a polgárok nyilvánosság előtti viselkedését erkölcsi értelemben minősítse. A rendőri gyakorlatban általában kétféle utcai „illetlenség” jött szóba ennél a tényállásnál: az utcán történő vizelés, illetve a nem szexuális célzatú meztelenkedés. 134
