Bana József et al.: Piroslámpás évszázadok (Győr, 1999)

Kántás Péter: Jogalkotási dilemmák a prostitúció körül

valódi problémák kezelésére képtelen szociálpolitikai ellátórendszerhez kellett fordulnia, vagy pedig - létfenntartása érdekében - a jövedelemszerzés jogsértő, vagy a jogszerűség határát súroló formáit kellett választania.

A magyar társadalom még többé-kevésbé jól integrált része e deklasszálódási folyamatból annyit bizonyosan érzékelt, hogy ez a fajta társadalmi esélytelenség úgymond „kitelepült" az utcára: a nagyobb városok frekventált részein, közlekedési csomópontjaiban a korábbinál jóval nagyobb arányban jelentek meg a koldusok, az illegális utcai árusok (a jog nyelvén: engedély nélküli közterület-használók), a parkok, aluljárók, pályaudvarok környékén pedig a hajléktalanok népes seregével találkozhatott a városi polgár.

Mégsem állíthatjuk, hogy az utcai prostitúció csak úgy egyszerűen besorolható a haszonszerzésre irányuló, közterületi jogsértések körébe. Vajon miért nem? Vajon miért tapasztalható - intenzitásában a személyes érintettség fokától is függő módon - egy jóval negatívabb attitűd, és erősebb érzelmi hozzáállás, mint mondjuk a koldulás vagy az engedély nélküli utcai árusítás tekintetében?

Emögött négyféle ok tapintható ki:

a) Első helyen egy moralizáló attitűd áll: az európai kultúrkörben - sikeres szocializáció esetében - elsajátítjuk a polgári társadalom (középosztálybeli) értékrendjét, amely egyúttal valláserkölcsi támaszt is élvez: eszerint az emberi test szexuális célokra történő - válogatás nélküli - áruba bocsátása még az érintett belegyezése mellett sem egyeztethető össze az emberi méltósággal, s ugyancsak ellentmond a család, illetve a házasság társadalmi rendeltetésének, integráló, erkölcsnemesítő " funkciójának.

Azt se feledjük, hogy nálunk a korábbi rendszer teljes körű tiltása, a kriminalizálás mögött a szocialista ideológia mezében húzódott meg ugyanez a moralizáló értékpremissza, kiegészítve azonban egy lényeges ,,szociológiai ” elemmel: eszerint a szocializmus megteremtette a teljes foglalkoztatottságot, így már senkinek sincs szüksége arra, hogy - úgymond élősdi módon - a teste áruba bocsátása útján keresse a kenyerét.

b) Az elutasítás és az erős érzelmi érintettség másik oka lehet - az ún. szubjektív közbiztonság fokával szorosan összefüggő - „kriminális" félelem, az a megalapozott sejtés, hogy ez az iparág - a hátországát tekintve - összefügg a szervezett bűnözéssel, a kábítószer-kereskedelemmel, a tiltott szerencsejátékkal.'

c) A feltételezett okok sorában - félve említem meg - szerepel egy etnikai előítélet, a cigányellenesség is: részben a közvetlen lakossági tapasztalatok, részben a véleményformálás centrumainak sokszor tendenciózus beállítása következtében az utcai prostitúció a többség számára nem más, mint a cigánybűnözés egyik alakváltozata. Azt kell mondani, hogy a kétféle előítélet (a prostitúció, mint nemi deviancia, továbbá a cigányellenesség) itt összeadódik, fölerősíti egymást, s felfokozza a túlnyomórészt érzelmi alapon történő elutasítást.

d) Végül e jelenség elutasításának hátterében ott munkál egy gyarló emberi tulajdonság, az irigység, amely romló életkörülmények mellett minden olyan társadalmi cső-A korabeli (1993-as) közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek 82 százaléka vélte úgy, hogy a prostitúció a bűnözés melegágya. Tekintettel arra, hogy - a regisztrált bűnözés abszolút számai és szerkezeti átalakulása következtében 1993 óta mind az objektív, mind pedig a szubjektív közbiztonság erősen romlott, minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy ma ez az arány még erősebben közelítené a 100 százalékot.

132