Horváth József: Győri végrendeletek a 17. századból III. 1655-1699 (Győr, 1997)
Végrendeletek
Tizenkettődször. Mint hogy Batkaj az Utóbbi Uramtol 125 forintokat uőtt fel, és az minemű Házat hagyot uolt. ugyan utóbbi Uramnak egy testuér Bátya Mike aliter Deáki Pál Cassa Varassaban, annak az arátis fel ueuen, az Uramnak egy pénzt sem adót benne, sőt még Dajkanenak hagyuán kezeben. bizonyos töb kereskedő társaiual együtt leuő 400 tallért peczét alatt az kitis fel bontuan. 32 tallért ki uőttek. és az houa akartak oda tettek. Item ugyan azon utolso Uram külduén Hugginak Koczis Szabó Janosnenak, és Húsz Petemének 50 forintot, azt is maga szükségére fordította egy pénzt sem aduán Húgainak, azért nem érdemli meg hogy czak egy penztis" hagyak. Minthogy pediglen Isten meddig fogja halasztani életemet, nem tudhatom, annak- okáért mindezeket, az kiket kinek kinek Itattam, hogyha az Isten tovább halasztaná életemet, és az én hagyott javaim megkevesednének, in eo casu ] ki ki az maga ré- szét proportionaliter in defalcatione vegye magához. Hogyha pedig az Isten az liberum exercitiumot9 1 közinkben hozná, hagyok az Egyházra 25 tallért, és az Achij Comaromj Istuan Praedikator Uram tanuló fiának Istóknak hagyok 10 tallért. Hogy ha pedig ualaki az Atiafiak közzül az en uégezésemen meg nem állana, hanem pert akarna inditanj, mindgyárt neki hagyot része uesztet légyen, és az töb Atiafiak az néki hagyot részbőlpőröllyenek uéle. Actum Jaurinj Die et Anno ut Supra notatis. Végr. könyve 3. köt. 389-392. o. Másolat. A végrendelet szövege után berajzolva két pecsét helye, mellettük a tanúk aláírásának másolata —- „Coram me Georgio Nemes Judice Ciuitatis Jauriensis” ili. „Coram me Joanne Fiat” —. majd rövid utalás a káptalan 1678. december 31-én kelt megerősítésére. 1. ) A bemásolt végrendelet címe: „Testamentaria dispositio Catharinae Kenyeres Relictae uiduae Stephanj Deákj alias Mike." 2. ) A végrendelet élén a dátum: „Anno 1678. die 13. Decembris." 3. ) Számítassék. 4. ) Mellette zárójelben áthúzva: „a uagy Ihász”. 5. ) Hasonlóképpen. 6. ) Számba vétessék, beszámítassék. 7. ) Ebben az esetben. 8. ) Arányosan a levonásokban. 9. ) Szabad vallásgyakorlást, vallásszabadságot. 304. Pordovicz Varga Mihály végrendelete 1679. október 20.' ’ Én Pordovicz Varga Mihály, ki Istennek U Szent Fölségének látogatásábul nyavalyás és igen beteg, de elmémben ép és egésséges, az mivel Isten Ű Szent Fölsége 117