Horváth József: Győri végrendeletek a 17. századból II. 1631-1654 (Győr, 1996)
Végrendeletek
Emellett házasságunknak idején valamit szerzettünk, mindazokat leányommal Soffiaual kétfelé osztván, mindenik az maga részével megelégedgyék. Az franc iscanus Barátoknak hagyok 6 forintot. Valameddig az én adósságimat meg nem fizetik, addig semminemő oztalt az én javaimból ne tegyenek senkinek. Hagyok az házi szegényeknek 20 forintot. Az testamentárius uraiméknak hagyok egy egy aranyat. Az tutoroknak hagyom Semberger Györgyöt és Fendt János uraimékat. Utolszor valami az én hagyományim kívül megmaradna, mindeneket egyenlőképpen hagyok feleségemnek és leányomnak, Soffianak, egyaránt hogy osszák, valami meg chalasnak el tauoztatasaual. Emellett, ha az én leányomnak maradékja nem lenne, és mag nélkül meghalna, minden ingó és ingatlan jószágom, amely az leányomra nézne, maradgyon az oda föl megmondott öcsémre, Oppicz Menyhártra és gyermekire. Hol penig ezek is mind meghalnának, maradgyanak azok az jók az én közelb való atyámfiaira éppenségvel. Mindezek után kérem az Nemes Káptalant, az én földesuraimat, hogy ez testamentomomat és végső akaratomat minden Articulussiban kegyesen confirmalni és megerősíteni méltóztassanak. Melynek nagyobb hitelére, és emlékezetre való bizonságért az testamentárius Uramék, az regi io szokás szerent, kezek írásával és pöcsétekkel hogy nyilvánvalóvá tegyék, bizodalmassan kérem. Actum Jaurini die Sexta mensis Februarii 1641. Praepositus de Papocz, Andreas Szapary, Torkos Peter, Semberger Giörgi, Zimberger Janos, Benkouicz Peter, es Fendt Janos. Végr. könyve 2. köt. 239-242. o. Másolat. A végrendelet szövege után rövid utalás a káptalan megerősítésére. Opicz János mostohafiának. Kuttner Mátyás deáknak végrendeletét ld. jelen kötetünkben, a 131. szám alatt; lányának, Oppicz Zsófiának testamentumát ugyancsak közöljük, a 154. szám alatt. 1. ) Igényelik, követelik. 2. ) Kielégiteni. 3. ) Testamen tornának végrehajtói. 4. ) Kvártély. 153. Mészáros Pál végrendelete 1641. április 20. 1 1 Attjanak es Fiúnak es az Uigaztaló Szent Lelek Istennek neueben. Elsőben azért az én bűnös lölkömet ajánlom az én Teremtő Istenemnek kezében, testemet az földnek gyomrában letakarni kévánom. Mivel azért én, Mészáros Pál, igen es njomorusagos betegségben lévén, gondolkoduan ez Uelegy halandosagrull, 80