Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 4/1. (Győr, 2012)
Szalontay Judit: A csornai Kokas család krónikája
A zsidótörvény gyors végrehajtása nálunk szokatlan eréllyel és gyors tempóban indult meg - de Budapesten már elakadt. Akár merre ment az ember, a zsidókról mindenütt az egyéni érzelmi adottság, mérlegelését hallottam. Ezt nem is csodálom, hisz mindenkinek volt egy jó zsidó ismerőse, talán barátja, ha nem is éppen vérbeli köteléke. A zsidó túltengésének, elfajulásának meggátlását általánosságban üdvösnek találom. Még gyerekkoromban hallottam, hogy a zsidó feleségét azért is szépen öltözteti, hogy ezzel is nagyobb vagyonúnak lássék, Anyám a badeni fürdőn az erdőben látott csornai zsidóasszonyokat az erdőn fát szedni - költség gyéren volt, de azért a külsőség elvitte a zsidóasszonyt badeni fürdőbe! Fehér hollót sohasem láttam, csak beszélni hallottam róla. Csorna ilyent is kitermelt, egy szelíd, jólelkű hithű zsidó személyében. A zsidók elszállításakor fajtájával kitartott és készséggel segédkezett. Beteges lévén a magyaróvári kórházba került. Orvos volt az Istenáldott. Betegeit lelkiismeretesen ellátta, szegényt úgy, mint gazdagot, sőt képes volt az előbbieknél, ha nem volt más, egész éjjeleket is átvirrasztani. Mindenki tisztelte és becsülte. Alig hagyta el tevékenysége színhelyét, hamarosan meghalt; utolsó kérelme az volt, hogy Csornán földeljék el. A rendkívüli viszonyok dacára is, ez megtörtént. Sírjánál nagy közönség sereglett össze, hisz sokukat gyógyított inkább szeretettel, mint pénzért. A sírásók alig dobták az utolsó lapát földet a halomra, egyszerre csak fölhangzott az egész közönség ajkáról, a Miatyánk és Üdvözlégy! Bözsi ura, Gereben Vilmos oly lelkes leventevezetőként mutatkozott be, hogy teljesen fellelkesített az intézmény iránt, melyet eddig csak hírből ismertem. Leventékről lelkes, hivatásos egyén beszédjét hallgattam tőle. Jó Isten! mennyi sok dolog másképpen alakulna és érvényesülne, ha arra alkalmas meggyőződések vezetnék! Sajátságos véletlen! Vömnek a piliscsabai katonai és Poci vejének a barbacsi leventetáborban azonos nevűek a parancsnokaik, sőt testvérek is! Hiába! kicsi az országunk, ismeretségi kapocs mindjárt akad, de sajnos akad igaztalanság is, ferdeség is, tömegesen. Most a Il.ik világháború zajában figyelek alakokat, kik itthon lebzselnek, míg korosabb és hivatásukban jobban érvényesülhetők folyton behívatnak. Féltjük a termésünket a gyújtóbombáktól, de azért Csornán a nászutcának azon a részén, mely valójában még mindig „szemét” utca asztagok, asztag mellett várják a cséplőgépet, csupa nádfedelű házak között, de ezek is már majd földig roskadnak; ha megsemmisülnének nem is volna kár. Egy nénike jön velem szemben; kérdem az utca vajon miért nincs aszfaltozva? Mondja: „Nálunk itt még a szemét utca végén a csizma merül, az elején, a nászutcában pedig a bugyelláris ürül!” Értsd „merül” azonos sárral, „ürül” egyenlő a nagy hozzájárulási költséggel. Hol az aszfalt végződik e tájon, mellékutcát nyitottak „Mátyás király” név alatt. A felirat elolvasása előtt kérdem az utca nevét. Tejcsarnok utcának nevezik. Úgy tudom, Csornán is így tanultam, Mátyás királyt az „igazságos” jelzővel dicsőítik, és vénségemre Csornán arra ébredek, hogy „szeméttel” keverik! Öregség gyerekkoromban szép idő volt, akkor, mikor még a kitaposott nyomon jártak az évek! De ma? Nem az! Rettegek a következményektől, ha majd a jelenkort a múlt évek teljesen túlszárnyalták és én pedig múzeumi darabnak visszamaradnék. Napjaim eddig 172
