Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 3. (Győr, 2007)

Szalai Attila: Győr román megszállásának története (1919. augusztus 18-október 4.)

Eldöntötték, hogy a románok zavartalan visszavonulásának biztosítása a Győrből eltávozó antant misszió feladata lesz97. Természetesen a tanácskozás résztvevői abban is bíztak, hogy a győriek ugyanolyan fegyelmezett és nyugodt viselkedést fognak tanúsítani, mint a megszállás másfél hónapja alatt.

Október 4-én szombaton hajnali három órakor a románok megkezdték a város kiürítését. Három menetoszlopban Győrszentiván irányába hagyták el a várost98. Először a gyalogság majd a tüzérség vonult ki Győrből. Utolsónak reggel kilenc óra után a lovasság távozott. A vadászlaktanyából parancsnokuk Constanziu ezredes Vilmos császár úti lakása elé mentek, majd innét trombitaszó mellett elvonultak a Vagongyár irányába99. A románok kivonulása rendben a legkisebb incidens nélkül zajlott le. Ekkor már több ezres tömeg tartózkodott a városháza előtt, ahol már ott voltak a vármegye és a város vezetői: Bartos János kerületi kormánybiztos, Németh Miklós nyugalmazott alispán, dr. Kuncz Jenő főjegyző, Farkas Mátyás polgármester, dr. Szauter Ferenc rendőr főkapitány valamint Fetser Antal megyés püspök. Természetesen jelent voltak az antant misszió tagjai is100.

A megállapodás szerint a román és a magyar csapatok között állandóan öt km távolságnak kellett lennie. Ezért miután az utolsó román katona is elhagyta Győrt Horovitz ezredes Abdára ment, ahová nyolc órakor megérkeztek Magyaróvárról a Magyar Nemzeti Hadsereg csapatai, a nyugat magyarországi gyalog ezred harmadik zászlóalja Kükemezei Bánó Kálmán, „a toporóczi hős” vezetésével101. Félóra pihenés után Forster angol őrnagy vezetésével vonultak Győrbe. Negyed 11-kor megjelent a Nemzeti Hadsereg első futára Horváth Jenő főhadnagy a polgármesteri hivatalban és jelentette, hogy a magyar csapatok a városba értek, majd a városháza bejáratánál levő hirdető táblára kifüggesztette Horthy Miklósnak, a Nemzeti Hadsereg fővezérének a magyarokhoz intézett kiáltványát102: „Közel egy évi züllés után újjászületett a magyar haderő és hála a Dunántúl nemes népének, megindul Budapest felé. Fölötte hónapokig vörös rongy és idegen nép zászlója lengett. Ezt a gyalázatot hitvány nemzetközi kalandorok és megrontott magyarok hozták ránk. A nemzet rontásnak immár vége van. Az újra ébredt magyarság ereje le fog súlytani minden próbálkozásra, mely építő munkánkat hátráltatni merészelné. Büszkén és örömmel dobog fel a magyar szív, amelyre sastollat lenget a szél és elnémul minden kishitűség, gáncsoskodás és nemzet rontás. Csapataim mindenütt megtartatják és megtartják a rendet, mindenkitől fegyelmezett, öntudatos és tettre kész magatartást követelek”103.

Fél 11 körül virágeső és szűnni nem akaró éljenzés fogadta a darutollas magyar katonákat, akiket elsőként Farkas Mátyás polgármester üdvözölt: „Megállítlak benneteket ezen, nagy időket élt ősrégi városunk falai között, a vendégszerető városnak háza előtt, hogy a város közönsége nevében szívből fakadó „Isten hozottat” mondjak. Ez az ősrégi város megérte, hogy tatárok, törökök, franciák és oroszok tapodták földjét, és legvégül oláhok szállták meg. Ha keresem az okét, hogy miért méretett ránk tatár, török, francia, orosz és oláh megszállást akkor arra a meggyőződésre kell jutnom, hogy mindig a nemzeti összetartás hiánya mérte ránk a csapásokat. És valahányszor okulva múltunk bűnein összefogtunk, diadalmaskodtunk ellenségeink fölött és kihevertünk minden csapást. Ezt a hazafias lelkesedéstől áthatott testvéri összetartást kérem tőletek is, magyar katonák, testvéreim, hogy a romokon felépíthessük a szebb és jobb Magyarországot. Ebben a reményben üdvözlöm a magyar nemzeti hadsereg vendégszerető színmagyar város falai közé érkezett minden fiát a város közönségének nevében”104. A polgármester beszédét nagy éljenzés, üdvrivalgás és felszabadult sóhaj fogadta a város polgárai részéről.

98