Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 3. (Győr, 2007)
Szalai Attila: Győr román megszállásának története (1919. augusztus 18-október 4.)
Szalai Attila Győr román megszállásának története (1919. augusztus 18.-október 4.) A románok Magyarországon 1919. augusztus elején, a Tanácsköztársaság bukása után Peidl Gyula alakított kormányt. Magyarország területe ekkor az osztrák határtól a Tiszáig terjedt. Romanelli olasz tábornok a békekonferencia budapesti képviselője tájékoztatta Párizst a változásokról. Javasolta, hogy kössenek fegyverszünetet az új magyar kormánnyal, a románok további előrenyomulását pedig állítsák meg. A budapesti fordulat kellemetlenül érintette a románokat, mert ezzel megszűnt a bolsevista magyar főváros elfoglalásával kapcsolatos jogcíműk. Ezért a románok úgy döntöttek elfoglalják Budapestet, hogy ezzel is kész tények elé állítsák a győztes hatalmakat. A román hadsereg a békekonferencia tilalma ellenére folytatta előrenyomulását, megszállta a Duna-Tisza közét, majd augusztus 4-én bevonult Budapestre. A magyar főváros a török idők óta nem állt idegen megszállás alatt. Bár voltak, akik a román csapatok jelenlétében biztositékot láttak bármiféle munkáshatalom fennmaradásának megakadályozására, a közvélemény egészében véve megalázónak és sérelmesnek találta ezt az állapotot1. A románok természetesen azt közölték budapesti bevonulásuk után a békekonferenciával, hogy” a román hadsereget a terrortól végre megszabadult boldog lakosság kitörő örömmel fogadta2. A románok a békekonferencia által még el nem ismert Peidl kormányt külön fegyverszüneti szerződés megkötésére, a románoknak okozott károk megtérítésére szólították fel. Szerencsére a békekonferencia ezen követelések teljesítését megtiltotta, az egyébként az aláírásra hajló Peidlnek3. Clemenceau augusztus 5-én magához hívatta a román békedelegáció vezetőjét és közölte vele, hogy nem engedik meg, hogy Románia külön fegyverszünetet kössön Magyarországgal4. Ekkor már a Peidl kormány órái is meg voltak számlálva. A szakszervezeti kormánynak még annyi ideje maradt, hogy a tanácsköztársaság által kiadott rendeletek nagy részét visszavonja. Augusztus 6-án a román hadsereg által támogatva, a fővárosban szervezkedő fegyveresek egy csoportja (a „Fehér Ház” nevű szervezet) Friedrich István vezetésével puccsot hajtott végre. Az esti órákban behatoltak a miniszterelnökség várbeli épületébe, s az éppen ülésező kormányt lemondásra kényszeríttették. Az újonnan megalakuló Friedrich-kormány helyzete alapjába véve semmivel sem volt jobb, mint elődjéé. Nemcsak azért, mert ő sem kapta meg a stabilitáshoz elsőrendűen szükséges támogatást az antant hatalmaktól, hanem azért is mert Magyarországon 1919 november közepééig a legerősebb hatalmi tényező a román hadsereg volt. Ok számolták fel a Vörös Hadsereget, a Tanácsköztársaság hatalmi szerveit, ellenőrizték a közigazgatást, a sajtót és nem utolsó sorban a kormányt is. Amikor kiderült, hogy új fegyverszünet aláírására Friedrich sem hajlandó velük, közölték a magyar kormánnyal, hogy a román csapatok augusztus7-én átlépik a Dunát és megkezdik előrenyomulásukat a Dunántúlon5. Clemenceau ugyan kijelentette, hogy „a románoknak igenis meg kell mondani, ha így folytatják, elvesztik szövetséges jogaikat!”6 A románokat azonban sem ez az erőteljes felszólítás, sem az augusztus 13-tól Budapesten tevékenykedő antant bizottság tevékenysége sem érdekelte. A megszálló román hadsereg egyik tábornoka kijelentette, hogy kormánya nem fogadhat el parancsokat a tábornoki bizottságtól. Ezután a román hadsereg megkezdte az 87
