Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 3. (Győr, 2007)
Dancsecz Mónika: Felvidéki magyar menekültek és áttelepültek Győr-Moson megyében
Amikor Gútor-szigetet Csehszlovákiához csatolták, beköltöztek Rajkára, az úgynevezett Panos házba. Előtte már naponta bejártak a településre, hiszen a menekültek gyermekei részére szervezett internátusbán tanultak. A visszaemlékező szerint ez az egész akció, ami Csehszlovákiában történt nem kitoloncolás volt, hanem önkényes kitelepítés: aki nem tetszett az új elöljáróságnak, mennie kellett. Nem kaptak hivatalos okiratot arról, hogy miért és hová akarták őket vinni. A szervezett telepítésig minden úgy működött, mintha édesapja még mindig ott lakott volna a gútori házukban. Még a fehérlevelet is megkapták! Sehol nem jegyezték fel azt, hogy ők eljöttek, elhagyták az otthonukat. Mintha nem történt volna semmi! 3 .„ Olyan sötét volt!!! Mi lesz velünk? Kiabáltam segítségért. ” Készült Földes Sándomé, született Pammer Magdolna volt gútori, ma rajkai lakos visszaemlékezése alapján. Magyarországra csónakkal menekült a Dunán, hatéves kislányával. Férje 1945. augusztusában átjött Magyarországra körbenézni, hogy milyen megélhetési lehetőségek vannak. Rokoni kapcsolatai révén a rendőrségnél kapott állást. Szeptember végén feleségével - aki Gútoron maradt - közölték, hogy mivel férje már nem tartózkodik Csehszlovákiában, elvesztették állampolgárságukat, és kikötötték: el kell hagyniuk a falut. Két révész hozta át a visszaemlékezőt, valamint a kislányát a Duna magyar oldalára. A csónakot jól telerakta élelmiszerrel: liszttel, cukorral, sóval, zsírral valamint disznóhússal; a bútorokat viszont Gútoron hagyta. Mindössze egy asztalt, hokedlit, illetve a lányka székét hozta magával. Miután kitették őket a magyar partra, a ladik visszafordult. Ketten maradtak. Egészen este tízig várták a férjét, de nem jött. Addigra besötétedett és nagyon féltek: sírtak, mert nem tudták mi lesz velük. A kislány elkeseredésében még azt is mondta, hogy vessék magukat a folyóba, mire az édesanyja elkezdett segítségért kiabálni. Egyszer csak puskalövéseket hallott az erdőből, amelyek hirtelen megszűntek, majd lépésekre lettek figyelmesek. Emberek jöttek és szóltak: „-Jövünk! ”. A rendőrparancsnok volt, aki néhány társával az erdőben vadászott. Mikor meglátta a nőt a kislánnyal, elmesélte nekik, hogy előző nap a férje ott ült a Dunánál, és várta őket naphosszat, de hiába. Akkor éjjel a gátőrházban aludtak, majd másnap reggel egy nagy kocsira felrakták mindazt, amit magukkal hoztak. A rendőrség kaszárnyájába szállították kislányával együtt, majd később Oroszvárra mentek, ahol a félje lett a rendőr. 1947. szeptemberében kerültek Rajkára. 4. „Nagyon nehéz volt az életünk!” Készült Kubliha Istvánné, született Lengyel Gizella volt gútori, ma rajkai lakos visszaemlékezése alapján. Gútor községből 1946. november 22-én utolsóként szöktek el, miután megtudták, hogy Csehországba akaiják deportálni őket. Édesapja, aki halász volt, inkább a menekülést választotta: először a testvéreit, illetve édesanyját hozta át a magyar oldalra 1946. november 19-én. Addig a visszaemlékező nővérével Gútoron maradt, és a rokonokhoz hordták át a kenyeret, valamint a húsokat. 158
