Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 3. (Győr, 2007)
Dancsecz Mónika: Felvidéki magyar menekültek és áttelepültek Győr-Moson megyében
Amikor az édesapja visszatért, hármasban indultak útnak. Ekkor már számtalan csónakot lehetett látni a Dunán, tele menekülő magyarokkal. Hatan szálltak be a csónakba és arra emlékszik, hogy jobbra-balra illegett-billegett a ladik. Már a parttól eltávolodtak, amikor kiabálni kezdett valaki utánuk: Ferkó! Ferkó! ” - az édesapát, aki a csónakban evezett Ferencnek hívták - „Ne menjetek, mert beleugrok a Dunába!”. Mikor hátrafordultak, látták, hogy egy falubelijük, Schindler Ferenc segítségre várva állt a parton. Megtehették volna, hogy továbbhaladnak, de képtelenek voltak rá. Visszafordultak a csónakkal és egyszer csak jobbról is, balról is puskalövésekre lettek figyelmesek, valamint hallották, ahogy kiabálnak feléjük a katonák: ” - Forduljanak vissza!’’. Édesapja lövések közepette evezett közel a parthoz, ahol Schindler Ferenc beleugrott a csónakba. Egyetlen szót sem szólt! Újra elindultak a magyar oldal felé, de a visszaemlékező édesapja képtelen volt evezni a Dunán, mert folyamatosan lőtték a folyón úszó csónakokat. Félő volt, hogy egyiküket eltalálják, ezért visszafordultak a csehszlovák szakasz felé. így is nővére cipőjének sarkát átlőtték, édesapjának pedig a fülcimpáját érte az egyik golyó. Sőt, még a ladik is kilyukadt! Amikor partot értek 8-10 katona termett körülöttük. Ekkor már Schindler Ferenc nem szállt ki a csónakból. Mindegyikükben tudatosult: meghalt!! Az elhunytat a ladikban hagyták! Őket pedig puskatussal lökdösték, a helyi iskola épületébe kísérték, ahol rájuk zárták az ajtót. Nagyon megijedtek, mert féltek attól, hogy Csehországba kerülnek. Ráadásul azt sem tudták, mikor fogják majd látni szeretteiket, akik már Magyarországon tartózkodtak. Este nyitottak rájuk ajtót, és elengedték mindhármukat. Felhívták azonban arra a figyelmüket, hogy meg ne kíséreljék a szökést, mert akkor a Szudéta-vidékre fogják szállítani mindannyiukat. No, most mit tegyünk?” - tette fel a kérdést az édesapa. Végül, mégis a menekülés mellett döntöttek, de azonnal nem szökhettek. Várniuk kellett a kedvező alkalomra! Addig egy úrilak cselédházának a padlásán húzták meg magukat. Élelmet, kenyeret, vizet két napon át az egyik cseléd adott nekik a WC mennyezetén vágott, apró lyukon keresztül. Falevéllel takargatták be magukat, és hallották, ahogy a ház előtt jöttek-mentek a katonák. A harmadik napon a cseléd, akit Margitnak hívtak felszólt nekik: „- Olyan köd van! Próbáljanak menekülni! ”. A ház mögött hosszú kert vezetett az erdőbe, és ezen négykézláb másztak végig, majd amikor elérték a fás részt, felegyenesedtek. Féltek, minden neszre figyeltek, valamint azon aggódtak, mivel tudnak majd a Duna magyarországi szakaszára átjönni. A visszaemlékező édesapjának végül sikerült csónakot szerezni, amit gyorsan a vízre tett. Amikor a folyó közepére értek, újra sorozatlövéseket adtak le rájuk, de szerencsére megmenekültek. Először Gútor-szigetre, majd Rajkára érkeztek, ahol egy emeletes házban helyezték el őket. Az épület egy vendéglő volt, amelyet teleraktak szalmával, és „Hintának” neveztek. Öt nap múlva cselédlányként helyezkedett el: mindössze tizenöt éves volt, de kellett a segítség a családnak. A későbbiek folyamán megtudtak két dolgot. Egyrészt, hogy Schindler Ferencet november 25-én elhantolták, de temetésén csak kevesen jelentek meg. Mindenki félt! A pozsonyi magyar konzul is ellátogatott a faluba, de nem mert elmenni Schindlerék házához. A település legszélső lakásába kérette az özvegyet, és ott tárgyalt vele. Másrészt, fény derült arra is, milyen úton tudták meg a szlovák katonák, hogy menekülnek a gútoriak. Amikor Szemet községből kezdték deportálni a magyarokat, az egyik Gútoron lakó férfi csodálkozva mondta mindenhol: - „A szemetieket viszik Csehországba! A gútoriak pedig szöknek?”. Miután ez a katonák tudomására jutott, azonnal Gútorra siettek. Ha akkor nem hallják meg ezt, áldozatok nélkül menekülhetett volna a lakosság. 159
