Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 3. (Győr, 2007)
Dancsecz Mónika: Felvidéki magyar menekültek és áttelepültek Győr-Moson megyében
Először 1946. decemberében, a főispán kérésének eleget téve jelezték a megye települései, hogy hány kitelepülni szándékozó szlovák anyanyelvű tartózkodik joghatóságuk területén. Ekkor összesen nyolc településről - Bezenye, Bezi, Börcs, Gönyű, Győr, Győrszentiván, Öttevény és Mosonmagyaróvár -, ötvennégy személy nyilvánította ki azon véleményét, hogy szeretne elköltözni Magyarország területéről. Közülük 1947. január 2-án heten hagyták el az országot160, kilenc győri család — összesen tizennégy fő - pedig május 30-án távozott innen. A hat férfi között két munkás, egy-egy kereskedő, hegesztő, szerelő tanonc és tisztító volt. A hat nőből öten háztartásbeliek voltak, egy pedig vasalónőként kereste kenyerét. Két gyermeket is magukkal vittek, egy tizenegy éves, valamint egy négyéves kisfiút.161 A komáromi közúti hídon 1947. július 21-én ugyancsak tizennégy, volt Győr-Moson vármegyei lakos lépte át a határt. Ok Bőnyrétalapról162, Győrből, Győrszentivánról163, Mosonmagyaróvárról, Mosonszentjánosról és Öttevényről164 települtek ki.165 Lakásaik lefoglalásáról már három nappal korábban, július 18-án határozott Pintér Sándor, a városi lakáshivatal vezetője.166 Ezeket az otthonokat kizárólag a magyar-csehszlovák lakosságcsere kereteiben érkező áttelepülteknek tartották fent. A vármegye területéről még egy esetben történt kitelepítés, pontosabban kitoloncolás: az „újvilágutcai kerítőnőként” elhíresült hölgyet, 1947. június 28-án vette őrizetbe a győri rendőrség, mert egy nyitva hagyott lakásból 18 forintot ellopott. A kihallgatás során kiderült róla, tiltott műtéteket hajtott végre; valamint szlovák állampolgár volt. Ilyen vádak alapján néhány napon belül kitoloncolták a városból és az országból.167 Előfordult az is, hogy egy hölgy, aki nem vallotta magát szlovák nemzetiségűnek, a jobb megélhetés reményében szökött el Magyarország területéről Szlovákiába.168 Záró gondolatok Egy angol történész az 1944 és 1949 közötti időszakot hatalmas népvándorláshoz hasonlította, hiszen milliók hagyták el szülőhelyüket, önként vagy kényszer hatására.169 Ezen migráció részesei voltak azok a felvidéki magyarok is, akik a második világháború után kényszerültek új otthont keresni maguknak Magyarországon. Először menekültekként jelentek meg Dél-Szlovákia felől, és elbeszéléseikből kiderült, hogy vagy „kitoloncolták” őket Csehszlovákiából és megszüntették állampolgárságukat; vagy pedig a deportálásoktól való félelem késztette arra valamennyiüket, hogy otthonaikat hátrahagyva csónakokban, egy szál ruhában induljanak útnak. Erről a Dunántúli Szabad Nép a következőképpen tudósította olvasóit: „ ... Éjszaka közepén szitáló esőben, apró csónakok himbálóznak a Dunán. Vergődő magyar életek a hullámok között, kitéve a bizonytalanságnak és kilátástalan jövőnek. Aki tudja úsztatja lovát, tehenét a vízben, de legtöbbjük családja tagjaival, az utolsó öt percben összekapkodott kis motyójával szorong a csónakban, vagy a teknőben... ” .‘70 Ezrek érkeztek ilyen körülmények között Magyarország területére, és kezdetben még reménykedtek abban, hogy visszatérhetnek otthonaikba. Csak később tudatosult bennük, hogy maradniuk kell! Egy kicsit másként alakult a lakosságcsere-egyezmény keretein belül, már legálisan telepített dél-szlovákiai magyarok sorsa. Igaz, hogy házukat, illetve földjeiket ők is Csehszlovákiában hagyták; de legalább bútoraikat, ruháikat, illetve állataikat magukkal hozhatták. Természetesen így is nehéz szívvel vettek búcsút otthonuktól, és vágtak bele a bizonytalanba. Magyarországon elsősorban a kitelepített németek, valamint az önként távozó szlovákok helyére kerültek: Baranyába, Tolnába és a Délkelet-Alföldre. Gyakran előfordult azonban, hogy nem kaptak megfelelő lakást és földet; vagy egy házat egyszerre több családnak is ki152
